Egyre több nő dönt úgy, hogy nem vállal gyereket, és tanulmányok azt mutatják, hogy manapság több férfi szeretne szülővé válni, mint nő.
A világ ma már több választási lehetőséget kínál, mint nagyszüleink vagy akár szüleink idején, és manapság egyre több nő gondolkodik úgy, hogy kötelessége mérlegelni ezeket a lehetőségeket, ahelyett, hogy egyszerűen megpróbálna megfelelni valamilyen társadalmi elvárásnak.
Ha azonban egy nő nyíltan kijelenti, hogy nem akar gyereket, gyakran szembesül negatív reakciókkal. Az emberek általában vagy azt mondják, hogy idővel biztosan meggondolja magát, vagy önzőnek tartják, és csak ritkán értékelik a tényt, hogy tisztában van azzal, mit akar, és nem enged a ránehezedő nyomásnak.
Az alábbiakban 10 nő vallomása olvasható arról, miért döntöttek úgy, hogy nem szeretnének gyereket.
1. „Nem akartunk annyira kétségbeesetten szülők lenni.”
„Azután döntöttünk úgy, hogy nem vállalunk gyereket, miután két év alatt három terhességet is elveszítettünk. Azt mondták nekünk, hogy még mindig vannak lehetőségeink, de ezek mind nagyon sokba kerültek, és nem akartunk annyira kétségbeesetten szülők lenni. Ha a természetes úton sikerült volna, az nagyszerű lenne. De ha nem így történt, az is rendben van. Jelenleg méhen belüli eszközt (IUD) használok fogamzásgátlásra, és később tartósabb megoldást keresek.”
2. „Nem tudok megbarátkozni a terhesség gondolatával.”
„Soha nem vonzott, hogy életem hátralévő részét egy enyhén sznob és hálátlan személy gondozásának szenteljem. Ezeket az embereket általában gyerekeknek hívják. Én ezt nem szeretném. A legfőbb ok maga a terhesség és a szülés, ami a világ legrosszabb dolgának hangzik. Aztán az emberek elvárnák tőlem, hogy közvetlenül a testemből tápláljam a gyereket, ami csak még jobban tönkretenné a testemet. Komolyan elképesztő férfira lenne szükség, hogy egyáltalán megfontoljam a dolgot.”
3. „Nincs elég idő.”
„Nagyszerű férfi van az életemben, de mégsem változtattam meg a véleményemet. Nem arról van szó, hogy nem szeretem a gyerekeket; egyszerűen már így sincs elég időm.”
4. „Egyszerűen csak nem akarok saját gyereket.”
„Az, hogy nem akarunk gyerekeket, egyáltalán nem volt döntés. Hasonlóan ahhoz, ahogy azoknak a nőknek, akik szeretnének gyereket sincs egy olyan pillanatuk, amikor eldöntik ezt – ez egészen egyszerűen a lényük része, és mindig is az volt. Soha nem akartam gyereket, és 34 évesen még mindig nem gondoltam meg magamat. Életem szerelméhez mentem feleségül, és nem is lehetnénk boldogabbak. Jogász vagyok, és a férjem is a szakmában dolgozik. Utazunk, éljük az életünket, szeretjük egymást és barátainkat – és a barátaink gyerekeit.
Nem arról van szó, hogy nem szeretem a gyerekeket, épp ellenkezőleg. Egyszerűen csak nem akarok saját gyereket. Egyesek azt mondhatják, hogy ez önzővé tesz, de én nem értek egyet ezzel. Az a nő, aki tudja, mit akar az élettől, és nem enged a társadalmi nyomásnak, nem önző, hanem bátor, hogy kiáll amellett, amiről tudja, hogy jó neki. Ehelyett a férjemmel azzal töltjük az időnket, hogy más módokon járuljunk hozzá a társadalomhoz, több non-profit szervezet igazgatótanácsában is benne vagyunk, önkénteskedünk, és még saját nonprofit szervezetet is alapítottunk. Bár nem hagyunk magunk után utódokat, úgy gondolom, mégis teszünk azért, hogy a világ jobb hely legyen.”
5. „A világ már így is túlnépesedett.”
„Végső soron arról van szó, hogy egyszerűen nem akarok a gyereknevelés mindennapi nyűgével foglalkozni. Egyszerűen nem vonz, és nem akarom azzal tölteni az időmet a földön, hogy az életemet valaki másnak szentelem. Természetesen értékelem a szülőket, és hálás vagyok a saját szüleimnek, hogy a világon lehetek, de ha ez egyszerűen nem érzek erre késztetést a lényem legmélyéről, valószínűleg nem kellene ekkora elkötelezettséget vállalnom!
Nagyon gondoskodó és segítőkész természetem van, de sokkal fontosabbnak tartom, hogy azoknak az embereknek segítsek, akik már ezen a földön vannak, és akiknek most van szükségük segítségre. Emellett olyan hihetetlenül túlnépesedtünk, hogy jobban érzem magam, ha azokra bízom a szaporodást, akik valóban ezt akarják. Nekem ebben nem kell részt vennem, nincs szükségünk egyszerűen még több számra.”
6. „Csak egy életed van.”
„Az én gondolkodásom a következő: Csak egy életed van, és abból kell a legtöbbet kihoznod. Számomra ez nem azt jelenti, hogy gondoskodjak egy másik emberről, és az életemből legalább 18 évet ennek szenteljek. Vannak dolgok, amiket meg akarok tenni, és emberek, akikkel együtt akarok lenni. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem a gyerekeket; de nem jelentenek prioritást.”
7. „Inkább bánom meg azt, hogy nem vállaltam gyereket, minthogy azt bánjam meg, hogy gyereket szültem.”
„Több egyedüllétre van szükségem, mint bárkinek, akit ismerek, ami azt jelenti, hogy nem vagyok jó abban, hogy együtt éljek másokkal. A macskámat otthagyhatom egy friss alommal és hatalmas tál ételekkel meg vízzel, és kedvem szerint elmehetek egy hétvégére. Ezt egy kisgyerekkel nem lehet megtenni.
Soha nem akartam gyerekeket. Szeretek nagynéni lenni. Élek-halok az unokaöcséimért, és miattuk megértem, miért akarnak az emberek gyereket. De inkább bánom meg azt, hogy nem vállaltam gyereket, minthogy azt bánjam meg, hogy gyereket szültem.”
8. „Egyszerűen csak nem akarok gyereket.”
„Egy egyedülálló apa nevelt fel, és anyám 3 évesen elhagyott. A féltestvérem (10 évvel idősebb nálam, anyám első félresikerült házasságából) 2 éves korában elhagyta az ikreit. Nem győznek meg ezek az esélyek. Egyszerűen csak nem akarok gyereket, és soha nem is akartam. Még mindig önmagamat próbálom felnevelni, ez nagyon érdekes és fontos a számomra, és ha ez önzőség, ám legyen.”
9. „Más módon elégítem ki az anyai ösztöneimet.”
„Úgy érzem azok a gyerekek, akiket tanítok, kielégítik az anyai ösztöneimet, és ki is merítenek.”
10. „Valamikor vonzott a gondolat, de már nem.”
„Életem nagy részében teljesen megrémített a gondolat, hogy szüljek és mindent feladjak, hogy gyereket neveljek. Az elmúlt évtizedben eltöltöttem egy kis időt a lehetőség átgondolásával, különösen mivel akkor a poliamória elvei szerint éltem, és tetszett az ötlet, hogy több partnerrel neveljek fel egy gyereket. Aztán az egyik kapcsolat véget ért, és a férjem úgy döntött, szívesebben lenne csak nagybácsi. Egy kis idő után, miután elgondolkoztam az életen és az álmok elvesztésén, én is egyetértettem. Egy részem szomorú, mert azt hiszem, fantasztikus gyerekünk lett volna, de teljesen tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy még mindig vannak olyan napok, amikor alig tudok gondoskodni magamról és néhány háziállatról, nemhogy egy másik emberről. Ráadásul nagyon szeretek időt fordítani magamra.”
