A tulajdonos és a személyzet kétségbeesetten menekültek
Egy vadonatúj, 40 millió lírát (mintegy 320 millió forintot) érő luxusjacht első vízrebocsátása rémálomba torkollott Törökországban. A Zonguldak kikötőjében tartott bemutatón a fényűző hajó mindössze negyedóra alatt oldalra dőlt és elsüllyedt, miközben tulajdonosa és háromfős személyzete kétségbeesve próbált menekülni.
A drámai perceket több szemtanú is rögzítette mobiltelefonjával. A felvételeken látszik, ahogy a hatalmas jacht eleinte lassan megdől, majd hirtelen eltűnik a vízfelszín alatt. A fedélzeten tartózkodók közül mindenki időben a vízbe ugrott, és sikerült partra úszniuk, így tragédia szerencsére nem történt.
A történtek után a török hatóságok azonnal vizsgálatot indítottak. Egyelőre nem tudni, hogy tervezési vagy kivitelezési hiba, esetleg a vízre bocsátás közben elkövetett mulasztás okozta-e a hajó vesztét.
A látványos és váratlan baleset azonban pillanatok alatt bejárta a közösségi médiát, ahol sokan értetlenül állnak az eset előtt, hiszen egy ilyen értékű luxusjacht esetében ritka az ekkora baklövés.