Elfogták a férfit, aki rommá verte a MÁV szerelvényét
Augusztus 19-én elfogta a rendőrség azt a 35 éves férfit, aki legalább 50 millió forintos kárt okozott azzal, hogy szétverte egy KISS motorvonat belsejét. Az ittas férfi legalább 10 ablakot betört, szétverte a belső monitorokat, valamint az állomás egyik esőbeállóját is. A férfi tettét csak azzal indokolta, „úgy éreztem, hogy meg kell tennem”.

Fotó: MÁV / Facebook
Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki legalább 50 millió forintos kárt okozott vasárnap Újszászon, amikor szétverte a MÁV egyik KISS motorvonatát. A rendőrség közleménye szerint a kamerafelvételek alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit abonyi lakcímén nem találtak, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki.
Végül augusztus 19-én Abonyban fogták el a 35 éves férfit, akit a nyomozók rongálás bűntett elkövetése miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és letartóztatását kezdeményezik. Vallomásában elmondta, hogy ittasan tört-zúzott, amire észszerű magyarázata nem volt, csak annyi, hogy
“úgy éreztem, hogy meg kell tennem.”
A MÁV közleménye szerint legalább 10 ablakot törtek be, szétverték a belső monitorokat, valamint az állomás egyik esőbeállóját is károk érték. Az anyagi kárt 50 millió forintra becsülik, azonban szerintük az utasok szenvedik el a nagyobb sérelmet, mivel az érintett szerelvény hosszabb ideig nem vehet részt a forgalomban.