Mark Hallspringer elhatározta, hogy megtalálja a tökéletes nőt: okos, bájos, szellemes, és persze gyönyörű, homokóra alakkal és nagyszerű stílussal. Elvégre ő maga jóképű, sikeres és sportos volt. A legjobbat érdemelte.
Mikor Mark ismerkedni kezdett Annával, egyáltalán nem voltak romantikus szándékai. A lány határozottan nem az esete.. Vicces, hogy néha azt kapjuk, amire szükségünk van, nem pedig azt, amit akarunk, és Marknak hosszú-hosszú időbe telt, mire erre rájött.
Az egész akkor kezdődött, amikor felkérték Markot, hogy koordinálja a cég értékesítési igazgatója és a marketingosztály közötti munkákat. Mint kiderült, a marketinget egy Anna Coulton irányította, ráadásul nagyon hatékonyan.
Annak ellenére, hogy már három éve ugyanannál a vállalatnál és ugyanabban az épületben dolgoztak, még soha nem találkoztak, sem értekezleteken, sem összejöveteleken, sem a karácsonyi partikon.
Küldött Annának egy e-mailt, amelyben megkérte, hogy magyarázza el, hogyan artikulálja a marketinget az értékesítési részleggel (az értékesítés lemaradt, és a marketinget hibáztatta).
Anna válasza tömör, világos volt, és szépen visszadobta a labdát az értékesítési oldalra. Marknak tetszett, ahogyan a lány gondolkozott, és az is tetszett neki, hogy Anna több javaslatot is tett az értékesítés fellendítésére.
Másnap felhívta, hogy átbeszéljék az ötleteit, és összehozzon egy találkozót közte és az értékesítési igazgató között. Annának kedves hangja és kedves nevetése volt, szinte már úgy beszélgettek, mint régi barátok.
Ettől kezdve Mark azon kapta magát, hogy Annát hívogatja – állítólag azért, hogy ellenőrizze, hogyan halad a munka -, de valójában azért, hogy hallja a hangját. Tetszett neki az intelligenciája és humorérzéke, szeretett vele beszélgetni.
Néhány hétnyi napi beszélgetés után Mark randira hívta Annát. Hosszú csend volt a vonal másik végén. “Biztos vagy benne?”
“Hát persze! Miért ne lennék?”
“Lehet, hogy nem az vagyok, amire számítasz” – mondta halkan. “Nem vagyok mindenki kedvence teája.”
“Tea…” – mondta Mark. “Mondtam már, hogy az anyám brit? Imádom a teát, mindenféle teát, a tea rabja vagyok…” – Anna nevetett, és beleegyezett, hogy szombaton együtt ebédeljen Markkal.
Elérkezett a nap, és Mark türelmetlenül várta az étterem előtt, hogy Anna megérkezzen. “Meg kellett volna kérdeznem, hogy szőke vagy barna-e!” – gondolta magában. “Honnan fogom tudni, hogy ki ő?”
Éppen ekkor egy nagydarab lány lépett oda Markhoz, és megkocogtatta a vállát. “Szia, Mark.. Anna vagyok.”
Mark megdöbbent. Amire számított, az nem ez volt! Anna szép volt, igen, nagyon szép, Vogue címlapjára való arccal, de túlsúlyos volt. Az volt, amit ma tapintatosan plus size-nak neveznek.
De aztán beszélgetni kezdtek, és Mark elfelejtette a súlyát, és azon kapta magát, hogy Anna és a sugárzó mosolya teljesen lenyűgözte. Az ebéd végén már tudta, hogy újra látni akarja.
A következő hat hónap alatt egymásba szerettek, de Mark azon kapta magát, hogy visszariad a gondolattól, hogy mások megtudják, hogy egy nagydarab lánnyal randizik. Az igazság az, hogy zavarban volt..
A munkahelyükön a céges szabályzat miatt titokban tartották a kapcsolatukat, de Mark már találkozott Anna családjával, és tudta, hogy Anna várta, hogy megismerje az övét. A kérdés még égetőbbé vált, amikor egy este azon kapta magát, hogy megkéri a kezét.
Szerette Annát. Egész hátralévő életét vele akarta tölteni, de nem akarta, hogy bárki megtudja… Elképzelte a kisöccse vigyorát, ahogy Anna idomait szemlélte. Nem! Ez nem fog megtörténni!
Aztán beütött a katasztrófa. A szülei éppen a negyvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték, és Anna segített neki ajándékot vásárolni. “Szóval, mikor lesz a buli?” kérdezte. “Alig várom, hogy találkozzam velük! Tudják, hogy eljegyeztük egymást?”
Mark bólintott. “Igen, tudják! Mindent tudnak rólad!” Ez persze hazugság volt. Szülei csak annyit tudtak, hogy Mark szerelmes és eljegyzett egy gyönyörű lányt, akit Annának hívtak, de semmi konkrétumot nem tudtak róla.
Mark elmagyarázta, hogy a parti a szülei otthonában lesz, és péntek mennek oda, majd ott töltik a hétvégét. Anna el volt ragadtatva, Mark pedig elborzadt. Hogyan fog kijutni ebből a helyzetből? Anna elvárta, hogy menjen, a szülei pedig várták Annát…
Ekkor Marknak támadt egy ötlete. Ostoba, bár akkoriban zseniálisnak tűnt, de megkímélte volna a szégyentől.
Két nappal azelőtt, hogy indulniuk kellett volna Connecticutba, Mark felhívta Annát. “Drágám, rossz hírem van!” – mondta. “Repülőre ülök. Az igazgatóság azt akarja, hogy Coloradóban rendezzek el egy munkaügyi problémát, ami azt jelenti, hogy szombat reggel egyenesen Connecticutba repülök, ha egyáltalán repülök. Sajnálom, nem tudsz velem jönni!”
Anna nagyon csalódott volt. “Jaj, ne” – zihált – De mi lesz az ajándékoddal? Akarod, hogy különpostán küldjem el?”
Mark megkönnyebbülten felsóhajtott. Anna jól viselte a dolgot. “Az zseniális lenne! Hadd adjam meg a szüleim címét…”
Anna letette a telefont. Szegény Mark! Nagyon csalódottan hangzott! Anna a szülei címére meredt, és egy ötlet pattant ki a fejéből. Miért nem adja át személyesen az ajándékot? Szép meglepetés lenne!
Az. hogy ez hiba lenne, meg sem fordult Anna fejében, amíg be nem kopogott Mark szüleinek házába, és egy karcsú, idősebb nő nem nyitott ajtót.
“Igen?” – mondta a nő udvariasan.
Anna a legjobb mosolyát húzta elő. “Üdvözlöm” – mondta. “Évfordulós ajándék Mr. és Mrs. Hallspringernek.”
A nő elmosolyodott, és átvette Anna kezéből az ajándékot. “Köszönöm!” – mondta, és elkezdte becsukni az ajtót.
Anna kinyújtotta a kezét. “Anna vagyok. Anna Coulton, Mark menyasszonya.” – Anna kezdett ideges lenni, amikor a nő szája tátva maradt.
“Ez valami vicc?” – kérdezte szigorúan. “Mert a fiam és a menyasszonya, Anna ebben a percben ültek le velem vacsorázni…” – Anna durván elhaladt a nő mellett, és besétált a házba.
Az ebédlőben egy nagy asztal volt terítve, az egyik végén ott ült Mark, mellette pedig egy karcsú, gyönyörű lány.
“Mark!” – Anna felkiáltott. “Mi folyik itt?”
Mark felugrott, és elfehéredett az arca. “An..na-” – dadogta. “Ez nem az, amire gondolsz… Ez a nő, ő egy színésznő…”
“Nem értem!” – kiáltott Anna. “Ha nem szeretsz, miért kérted meg a kezemet!”
“Szeretlek!” – mondta Mark. “Csak az van, hogy… Féltem… tu… tudod…”
“Nem!” – mondta Anna. “Nem tudom. Mi van?!” -a többiek az asztal körül teljes csendben ültek, és a legtöbben lefelé néztek, és elfordultak Marktól.
Márk azt suttogta: “Olyan… nagy vagy.”
Anna a szemébe nézett, aztán levette a gyűrűjét, és az asztalra tette.
“Te nem tudod, mi a szerelem. Ha szeretnél..” – mondta szomorúan -, akkor nem szégyellnél.”
Mielőtt Mark még egy szót is szólhatott volna, a nő hátat fordított, és kisétált.
Mark újra és újra megpróbálta felhívni Annát, de nem fogadta a hívásait, még a munkahelyén sem. Kétségbeesett. Egyre jobban hiányzott neki Anna, és most már rájött, hogy talán örökre elvesztette.
Valahogy vissza kellett nyernie…Másnap, amikor Anna felsétált az irodaházba, meglátta, hogy az épület előtt a kollégáiból álló tömeg tolong, és az utca túloldalán lévő hatalmas hirdetőtáblára mutogatnak.
Mikor meglátták Annát, mindannyian fütyülni és tapsolni kezdtek. Anna elkomorult, majd meglátta a hirdetőtáblát, és tátva maradt a szája. A hatalmas óriásplakáton egy fotó volt róla és Markról, amint átkarolják egymást, egy hatalmas felirat hirdette: “SZERETEM ANNA COULTON-t ÉS ELJEGYEZTEM ŐT!”
Anna még mindig próbálta feldolgozni az egészet, amikor Mark odalépett hozzá, és féltérdre ereszkedett.
“Kérlek, gyere hozzám!” – mondta Mark. “Szeretlek, most és mindörökké, bocsáss meg nekem, még ha idióta is vagyok!”
“Hatalmas idióta vagy!” – mondta. “De akkor is szeretlek!”
Anna és Mark a téli esküvőt Connecticutban tervezgetik, ahová az összes barátjukat és családjukat meghívták.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Fogadjuk el az embereket olyannak amilyenek. Mark szerelmes volt Annába, de félt attól, hogy mit gondolnak majd róla az emberek, mert Anna erősebb csontozatú.
- Ami a leginkább számít, az a szeretet és a kedvesség az emberek szívében, nem a külsejük. Mikor elvesztette Annát, Mark végre rájött, hogy mi az, ami igazán számít.