– Van nálad egy bélás? Haza kell telefonálnom, hogy kések. – Sokunknak lehet ismerős a mondat. Aki élt még a pénzbedobós telefonok korában, bizonyára emlékszik a mai érmékhez mérten igen tekintélyes súlyú réz két forintosra. De miért hívták bélásnak ezt az aprópénzt, akkor, amikor nem csak a dal, de a telefon is 2 Forint volt?
A válasz, amennyire egyszerűnek tűnik, annyira összetett. Sajnos semmi írásos konkrétum nem maradt fenn a bélás elnevezés eredetéről, így kénytelenek vagyunk valószínűsítésekbe, s feltevésekbe bocsátkozni. Tény, hogy a bélás, mint szinonima túlnőtt a rézpénzen, s gyakorlatilag mindenhez hozzátapadt, amit kettes számmal fejeztünk ki. Emlékezzünk csak az iskolai elégséges osztályzatra!
De mi köze a Béláknak a kétforintoshoz?
Mint személynév, úgy tűnik, hogy semmi. Egyes feltevések szerint az aprópénznek volt egy olyan verete, melyen valamelyik Béla királyunk szerepelt (a legösszecsengőbb állítások szerint IV. Béla). Alapos utánajárást követően azonban kijelenthetjük, hogy nem volt olyan forgalomban lévő kétforintos érme, melyen Béla király arcképe díszelgett volna. Bár elviekben elképzelhető az, hogy valamilyen különleges, korlátozott példányszámú veretet bocsátottak így ki, azonban ez (épp a korlátozott példányszám miatt), nem forgott annyira a nép kezén, hogy becenév tapadhatott volna hozzá.
A legvalószínűbb magyarázat a börtönszlengből ered. A rabok kezdték el ugyanis mallér névvel illetni a tízforintost, majd bémallér néven a húszast. A két elnevezés később a pesti szlengben is meggyökeredzett. A bélás a bémallér, azaz a húszas tovább becézett változata, ami a kétforintost jelentette.
