A reuma a leggyakoribb s egyben legköltségesebb népbetegség. E megnevezés ráadásul csupán azon kiterjedt tünetegyüttes gyűjtőfogalma, mely az ízületek és az izomzat fájdalmas szöveti elváltozásait jellemzi. A betegséget mindig gyulladás kíséri, függetlenül attól, hogy heveny vagy krónikus stádiumban lép-e fel. A fájdalom oly mértékben korlátozhatja a mozgásképességet, hogy nemritkán rokkantság alakul ki.
Bizonyos vizsgálati eredmények arra utalnak, hogy a reumás betegek agresszív indulataikat már gyermekkoruktól fogva a vázizomzat görcsösen felfokozott megfeszítése révén kísérlik meg levezetni. Ezzel magyarázható, hogy erőteljes fizikális tevékenységet végeznek, sokat sportolnak, sőt feltűnő előnyben részesítik az agresszív sportágakat.
A reumás betegek szinte kényszeredetten uralkodnak érzelmeiken, következésképp szomorúságukat, csalódottságukat vagy frusztrációjukat képtelenek normális módon kiélni, így kerül sor eleinte szellemi-lelki síkon egyfajta megkeményedésre és megmerevedésre, minthogy az agresszív érzelmek az illető egyénben bizonyos mértékig „megkötődnek”.
Bár a reumás beteg rendkívül lelkiismeretes és szerény, kevéssé alkalmazkodóképes. Az elfojtott düh, méreg és keserűség, valamint saját, illetve mások cselekedeteinek elítélése megakasztja az életerő áramlását, s egyre nagyobb méreteket öltő testi merevséghez és mozgásképtelenséghez vezet. A reumás beteg előszeretettel kritizál, s gyakran kibékíthetetlen ellenfél.
A düh, méreg, keserűség és bosszúvágy gyulladásos folyamatokat indít el ott, ahol elfojtódott. E lefékezett energiák testi síkon a nem kiválasztódott anyagcseretermékek lerakódását hozzák létre. Eme úgynevezett toxinok jelképezik azokat a problémákat, melyek feldolgozatlanul elraktározódtak, így a test egyre inkább a megoldatlan életfeladatok lerakodóhelyévé válik. Ahogy szervezetünket a koplalás révén rá tudjuk kényszeríteni arra, hogy a felhalmozódott tartalékok megemésztésére összpontosítson, pszichikai téren is lehetséges az eddig elfojtott emóciókat tudatosítani, feldolgozni és ezáltal ártalmatlanná tenni.
A beteg többnyire borzasztóan fél attól, hogy az önmagáról alkotott képet, szerénységét, lelkiismeretességét, segítőkészségét, alkalmazkodóképességét és erkölcsösségét őszintén megkérdőjelezze, s így kénytelen legyen árnyoldalával, önnön kicsinyességével, uralomvágyával, agressziójával, melyek „megmerevedését” előidézték, végső fokon lelki-szellemi rugalmatlanságával szembesülni.
A reuma voltaképpen a határtalan akarat kifejeződése, a mohó vágyé, hogy az ember mindent tudjon, uraljon és irányítson. Végső soron maga a meg nem valósult hatalomvágy.
Amennyiben a beteg tulajdon „árnyoldalát” is vállalná, ezen törekvéseit nem kellene elfojtania. Minthogy azonban saját erkölcsi elvárásainak semmilyen formában nem tud megfelelni, nemcsak hogy elfojtja hatalomvágyát, hanem bűntudat is ébred benne, melyet segítőkészséggel és önfeláldozással próbál meg kompenzálni.
Ha ilyesmire nem nyílik lehetősége, állapota gyakran látványosan romlik. Minthogy igazi érzéseit egyre inkább elnyomja, és belső morális érzésének, valamint magas eszményeinek megfelelő külső magatartásban „merevedik meg”, a test, e magatartás tükörképeként, fokozatosan elveszíti mozgékonyságát.
Összefoglalva
Reuma: agresszív impulzusok izomfeszülést eredményeznek; felgyülemlett düh, méreg, agresszió, keserűség, bosszúvágy, belső gátlások.
Amit tenni kell
Meg kellene hát kérdeznünk magunktól?
● Milyen mértékben ragaszkodom ahhoz az énképhez, mely mögé elrejtem magam?
● Mely téren érzékelek magamban erős agresszív indulatokat és csalódottságot?
● Miért nem mutatom ki nyíltan ezen érzelmeimet, miért nem beszélek róluk?
● Milyen érzéseket nem merek magamnak bevallani?
● Mit nem tudok megbocsátani és elfelejteni?
● Miért nem tudom magamat, másokat olyannak elfogadni, amilyen vagyok, illetve amilyenek ők?
● Hogyan tudnék magammal és másokkal szemben melegséget és igazi szeretetet tanúsítani, kifejezésre juttatni?
