A padlást takarította az erdélyi család, amikor egy múlt századi szerelmes levélre bukkantak

Megfakult, régi, szív alakú papírlap, tinta nyom, piros virágok és gondosan megrajzolt, kacskaringós, kecses betűk szívet melengető üzenetet hordozhatnak évtizedeken keresztül. A régi világot idéző papír és érzelmekkel teli sorok egy szép erdélyi szerelmes történet nyomait őrzik.

A padlást takarította az erdélyi család, amikor egy múlt századi szerelmes levélre bukkantak

Akinek volt nagyszülője falun, tudja milyen, amikor a nagyszülők, a falu idősei mesélnek. Ilyenkor előkerülnek igazi léleksimogató, mély történetek az életről, halálról, szerelemről. Napjainkban már nem szokás annyit mesélni, beszélgetni, inkább a technika világa segítségével nyilvánít véleményt a ma embere. De levelet, emlékverset, képeslapot nem igazán ír. Ezért is nagy kincs egy ilyen levelet találni.

Erre a csodálatos levélre bukkant az erdélyi Székelyvéckén egy család, amikor a padláson takarított. A levelet egy énekeskönyv megsárgult lapjai őrizték. Szív alakú papír, érzelmes üzenettel, az alja – ahol biztosan egy név állt – letépve. Itt vette kezdetét egy igazi nyomózói munka.

A család jóvoltából meg is osztjuk a levél tartalmát és egy képet a levélről:

“Névnapi Kőszőntő
Emléküll
Legyen élted utja rózsás
Ne érjen soha csalodotság
Ne is tud hogy mi a bánat
Csak az öröm lakjék nálad
Élj a sors vig tengereben
Érj sok szerencsés napokat
El ne felesd aki irta
Emlékül e pár sorokat.

Sok szerencsét s örömet boldog hosszas életet kivánok Névnapodra.

Irta esztet oljan szív aki hozád mindig hív”

Megtudtuk, hogy a levél címzettje a dédnagymama, aki egy pár évvel ezelőtt hunyt el. Így a családnak már nincs lehetősége feltárni, hogy mi rejlik a levél szavai mögött. De az idősebb családtagok emlékeznek arra, hogy a dédmamának volt egy kedvese, aki fogságba került és őt mindig is hazavárta.

Az illető sosem tért haza, csak a halálhíre érkezett a faluba. A dédmama pedig évekkel később egy másik férfivel kötött házasságot. Feltételezhető, hogy a levél írója a fogságot megjárt személy volt.

A levél évekig ott lapult a énekeskönyvben, egy el nem mondott történetet őrizve, most pedig berámázva a családi ház falán fog méltó emlék lenni azoknak, akik a dédmamát annyira szerették és szívesen gondolnak vissza kedves személyére.

Ez a történet is bizonyíték arra, hogy az élet viszontagságai mellett, mindig ott rejtőzik a szeretet, a gondoskodás, egy szép emlék, amit a szívünkben hordunk. És ez csak arra vár, hogy a világ méltó része lehessen.

Birtalan Katalin, Fotó: Simó Teréz