Caramel felesége megörökítette, milyen álomszép lett vidéki házuk! Képeken a csodás otthon:

Molnár Ferenc Caramel felesége, Szilágyi Szilvi a napokban több képet is megosztott közösségi oldalán, melyekből kiderül, milyen káprázatos lett új otthonuk.

Most, hogy végeztek a munkálatokkal, Szilvinek végre jut egy kis énidő is. Így írt erről bejegyzésében:

“Elsősorban anya vagyok, minden más csak ezután jöhet. Ugyanakkor ahhoz, hogy 100 százalékosan ott lehessek a családomnak, nekem is meg kell újulnom.

Új lendületet kell vennem, még akkor is, ha erre éppen kevesebb időt tudok szakítani a gyermekeim mellett.

Az én titkos fegyverem erre a jóga, ami önmagában felér egy meditációval. Kevesen tudják, de sok olyan ászana van, amit – kis túlzással – jövet-menet bárhol el lehet végezni, és rögtön érezhető a hatása.

De, hogy miért is került elő ez a téma? Mert szeretném felhívni a figyelmeteket erre a nagyon értékes időre:

Az énidőre igenis sort lehet és kell keríteni, bármilyen rohanós is a napunk – hangsúlyozta posztjában Caramel felesége.

Friss képeiből pedig kiderül, milyen gyönyörű lett új otthonuk: Íme az étkező:

Itt pedig láthatsz egy előtte-utána képpárt a ház belsejéről:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

MOLNÁR-SZILÁGYI SZILVIA (@sylviszilagyi) által megosztott bejegyzés

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!  (Kiemelt kép: Szilágyi Szilvi Instagram oldala)