Kész kutyaszorító…. – Mai napig igencsak gyakran használjuk ezt a kifejezést, főleg ha szorult, kilátástalan helyzetbe kerülünk. De vajon eredetileg mit jelenthetett a kutyaszorító? Mivel szorították, hol szorították, hogy szorították azt a szerencsétlen kutyát?
Pedig a megoldás rém egyszerű….
Logikus – üldözzük a kutyust valami gaztette miatt, vagy csak azért, mert a nyitott ajtón kiszökött a lakásból, házból – meg akarnánk fogni, ezért ha többen vagyunk akkor bekerítjük, ő meg menekülni nem tud, nyilván ez számára az a bizonyos kutyaszorító.
De nem pont így van. Ez csak a mai gézengúz kutyák kutyaszorítója.
Régen sem voltak jobbak a kutyusok, mint manapság – és az az igazság, hogy nem is dédelgették őket annyira, mint a mostani gazdák. Általában munkakutyák voltak, s nem is nézték többnek őket, mint egy rabszolga. Legjobb esetben munkatárs.
Voltak elszabadult kutyák, s voltak elvadult kóbor kutyák, amiket valahogy be kellett fogni.
Ezért aztán lényegében minden településen építettek egy, vagy több szűk utcácskát, amiből nem volt kijutás, mai néven zsákutca volt.
Ha a gazda, vagy netán a sintér el akarta kapni az ebet, akkor annyi dolga volt, hogy beszorította ide. A kutya rémületében – hogy üldözik, esetleg nagy hanggal – beszaladt, elloholt egészen a végéig, s megfordulva rájött, hogy szabadulni nehéz, hisz a gazda, vagy más elállja az útját. Ez volt az igazi kutyaszorító…
Nem is kellett hozzá egész csapat, ha elég szűk volt az az utca, akkor bárki simán elkaphatta az állatot.
Ennek aztán volt rendes utca neve is, de a környéken mindenki tudta, hogy az az ottani kutyaszorító. Hisz bárkinek, bármikor szüksége lehetett rá.
Ezek aztán annyira ismertek voltak, hogy a helybéliek hosszú ideig így nevezték, hiába a hivatalos utca név.
