A házaspár, akinek sziámi ikreik születtek, arról mesélt, hogy támaszkodtak Istenre az első lépéstől, onnantól kezdve, hogy az ikrek megszülettek, egészen addig a napig, amikor végre sikerült elválasztani őket.
Az összenőtt ikrek, Addy és Lily Altobelli szüleinek fogalmuk sem volt róla, mire számítsanak, amikor közölték velük a félelmetes hírt. De nem engedték, hogy ez megingassa Istenbe vetett hitüket, és továbbra is magasztalják őt, miközben megosztják a világgal csodálatos történetüket.
Maggie és Dom Altobelli kimondhatatlanul boldogok voltak, amikor a terhesség 20. hetében végzett vizsgálaton az orvosok elmondták nekik, hogy ikreket várnak. De ez a boldogság nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan közölték velük, hogy az ikrek összenőttek, és egy gyomron osztoznak.
Maggie és Dom elképzelhetetlen érzéseket élt át a hír hallatán. Bár féltek, tudták, hogy ebben a helyzetben is bízniuk kell Istenben.
„Meglepett és sokkolt minket a hír. De úgy gondoltuk, Isten okkal adta nekünk ezeket a lányokat” – mondta Maggie.
A Chicagóban élő házaspár beleegyezett abba, hogy lányaikat a Philadelphiai Gyermekkórházban válasszák szét, ahol az orvosok több tapasztalattal rendelkeztek az összenőtt ikrek szétválasztásában. Hosszú és nehéz út állt előttük, a babáknak számos vizsgálaton kellett átesnie, hogy ellenőrizzék, egyáltalán lehetséges-e a műtét.
Az orvosok azt mondták, nem műtik meg a babákat, ha a szívük is összenőtt, de a szülők szerint Isten gondoskodott róluk, és szerencsére nem ez volt a helyzet. Ennek ellenére az orvosok figyelmeztették a szülőket, hogy a műtét még így is rendkívül kockázatos.
„Azt mondták: „Igen, ez egy kedvező helyzet. De ez még mindig nagyon kockázatos szülés és műtét lesz” – mesélte Maggie.
Maggie és Dom Istenbe vetett hitükbe kapaszkodtak, és a terhesség alatt elkezdték Faith-nek és Hope-nak (hit és remény) nevezni a lányaikat. Maggie a terhesség 34. hetében adott életet az ikreknek, akik rengeteg boldogságot hoztak a szüleik életébe, de már az első naptól kezdve nehézségekkel kellett szembenézniük.
Lily és Addy egy mellkason osztoztak, így amikor Lily, aki valamivel nagyobb volt, zaklatott volt, Addy nehezen kapott levegőt. „Amikor Lily zaklatott lett…ő irányította a légzésüket. Voltak pillanatok, amikor Addy alig kapott levegőt, mert Lilyt felzaklatta valami” – magyarázta Maggie.
Végre, nem sokkal azelőtt, hogy betöltötték volna az egy évet, elérkezett a nap, amikor szétválasztották az ikreket. Maggie és Dom, akiket nagyon felkavart már a műtét gondolata is, úgy döntöttek, teljes mértékben Isten akaratára bízzák magukat a babákkal kapcsolatban. Maggie így emlékszik vissza arra a napra: „Nagyon szürreális volt, nagyon érzelmes. Az egész nap nagyon békés volt, és valahogy egyszerűen csak felajánlottuk azt Istennek – így tettünk végig a megtett út során.”
Az, hogy tapasztalt egészségügyi szakemberek vették őket körül, szintén megkönnyítette számukra a helyzetet. Maggie így emlékezett vissza: „Nagyon szerencsések vagyunk, hogy olyan sebészeink voltak, akik tudják, mit csinálnak, és valóban keményen dolgoztak, és úgy törődtek a lányainkkal, mintha a sajátjaik lettek volna.”
A műtét 10 órán át tartott, és az orvosok 2 óránként értesítették a szülőket a fejleményekről.
Amikor a műtét végre véget ért, és a szülők megkapták az örömhírt, hogy sikeres volt, hihetetlenül megkönnyebbültek. „Egyszerűen csak lerogytam a földre. Mindenki sírt, zokogott. Hihetetlen volt az öröm” – idézte fel Maggie.
Az ikreket sikeresen szétválasztották, és további 2 hónapig a kórházban lábadoztak, míg az orvosok végre megadták az engedélyt, hogy hazamehessenek chicagói otthonukba. „Nagyon örülünk, hogy itthon vannak. Egyszerűen elképesztő” – mondta Maggie.
Maggie azt mondja, semmi sem hatja meg őt annyira, mint az, amikor látja, hogy a lányai teljesen átlagos dolgokat csinálnak, például tévét néznek az otthonuk nappalijában.
„A mai napig sírok, amikor azt látom, hogy a lányaim csak ülnek a nappaliban, és a Jégvarázst, vagy valamelyik másik Disney rajzfilmet nézik. Mert ez pontosan az a dolog, amit mindig elképzeltél, és reméltél, és leírhatatlan. Nem tudom elmondani, mennyire csodálatos” – fogalmazott.
Addy és Lily még mindig fizikai, foglalkozási és logopédiai kezelést kapnak, jelenleg tápszondával etetik őket, de már próbálják megtanítani őket az önálló étkezésre, és lépésről lépésre haladnak előre.
„Ez a mi utunk. Sok szempontból nagyon különleges” – magyarázta Maggie Altobelli. „Ezek a lányok hosszú, egészséges életet fognak élni. Csodálatos és hihetetlen, hogy ezt az életet élhetjük.” Forrás