Ezekről a betegségekről árulkodhat a vizeleted színe!

Egyértelműen meg lehet állapítani bizonyos betegségeket a vizelet színéből.

A vizelet színe leggyakrabban a bevitt folyadék mennyiségétől változhat, de előfordulhat, hogy a bevitt étel, vagy bizonyos gyógyszerek miatt áll be ilyen jellegű változás.

Átlátszó

Valószínűleg túl sok vizet iszol, ami egyébként lehetne jó dolog, de ebben az esetben nem az. Túl nagy folyadékfogyasztás esetén számos tápanyag kiürül a szervezetből, ezért mondják azt, hogy a halványabb sárgás vizelet a megfelelő színe az egészségnek. Ez a cukorbetegség egyik jele is lehet, ha társul mellé állandó szomjúságérzet, és gyakori vizelés. Ebben az esetben keressük fel orvosunkat.

Halvány szalma sárga

Ez az egészséges ember vizeletének színe. Mivel három szín tartozik ide, ezért ezek a mutatószámok a hidratáltság jelét mutatják. Némely élelmiszer is sötétítheti a vizeletet. Továbbá nem árt tudni, hogy minél sötétebb a vizelet, annál erősebb a szaga.

Sárga

Ez a szín azt mutatja meg, hogy egyelőre hidratált vagy, de emelni kell a folyadékbeviteleden.

Barnás színű

Ha ilyen színű vizeletet tapasztalsz, akkor ki vagy száradva! Sürgősen el kell kezdened nagyobb mennyiségű folyadékot inni, hogy a betegségek ne tudjanak kialakulni a szervezetedben. A legtöbb májbeteg vizelete barna. Ha a máj nem megfelelően működik, a széklettel együtt ürül ki a vizeletben a méreganyag, ez okozza az elszíneződést. Ilyenkor gyakori a máj gyulladása.

Rózsaszín és vörös

Ez esetben azonnal keresd fel az orvosod. Lehet belső vérzésed, vagy egy súlyosabb gyulladásod, amit azonnal kezelni kell! Okozhatja vesekő a tünetet, húgyúti fertőzés, de ritkán daganat is állhat a háttérben

Kék és zöld

Elég ritkán fordul elő, de a gyógyszerek, mint a Viagra, a vízhajtók és néhány antibiotikum okozhat ilyen elváltozást. Ilyenkor gennyessé válik a vizelet, és bár a gyógyszerszedés miatt természetesnek mondhatjuk, azonban mégsem egészségünk megnyilvánulása ez. Mindenképpen ellenőrizze orvos!

Fehéres, homályos

Ez esetben a belső gyulladásból adódóan a genny vizeleten keresztül távozik. Az állagát úgy képzeljük el, mint egy gyümölcslevet, amiben a rostok darabosan találhatók meg. A leggyakrabban ilyen vizeletet okozó betegségek, a nemi úton terjedő betegségek és húgyúti fertőzések. Mondanunk sem kell, hogy ebben az esetben is orvoshoz kell fordulni!