A tolószékes anya még táncolt a fiával az esküvőjén, majd 10 nap múlva meghalt!

Az élet néha nagy fordulatokat tartogat, ráadásul abban a pillanatban, amikor a legkevésbé számítunk rá.

Készüljünk fel, hogy semmire sem lehet felkészülni, fogadjunk hát úgy minden történést, mint egy folyó áramlását: szabadon, akadályok nélkül engedjük, hogy bekövetkezzen. Minden pillanatnak értelme van az életünkben!

Scooter Hightower mindennél jobban szerette az édesanyját, igen szoros kötelék volt köztük. Éppen ezért mérhetetlen fájdalom érte a férfit, amikor az édesanyja lebetegedett és tolószékbe került.

A tolószékes anya még táncolt a fiával az esküvőjén, majd 10 nap múlva meghalt!
Fotó: YouTube

Territ 2019-ben ALS-el diagnosztizálták, ez egy igen ritka neurológiai betegség, amely hatással van az akaratlagos mozgást szabályozó idegsejtekre. 2020 végén Terri már nehezen tudott beszélni és enni, a járása pedig annyira korlátozottá vált, hogy kerekesszékbe kényszerült.

Egészségügyi állapota nagyon megromlott, és tudta, hogy a betegségére semmilyen gyógymód nincsen.

“Két nagy kívánsága volt, azt mondta addig szeretne élni, míg meglátja az unokáját, a húgom éppen várandós volt, és részt szeretne venni az én esküvőmön” – mesélte a nő fia.

A tolószékes anya még táncolt a fiával az esküvőjén, majd 10 nap múlva meghalt!
Fotó: YouTube

„Nem tudtam visszatartani a könnyeim. Az esküvőnk legmeghatóbb pillanata az volt, amikor az édesanyámmal táncoltam, akkor persze még nem tudtam, hogy utoljára. Felsegítettük a kerekesszékből, átkaroltam, erősen tartottam, és mindketten zokogtunk. 150 ember állva tapsolt, de senki sem bírta ki sírás nélkül” – mesélte Scooter.

Tíz nappal fia esküvője után Terri mindössze 57 évesen hunyt el. 30 évig mentősként szolgált, éppen ezért 15 mentőautó kísérte a végső útjára. Utolsó kívánsága az volt, hogy az esküvői táncról készült videót osszák meg a világhálón, hogy minél többen értesüljenek arról, hogy miként építi le az ALS az emberi szervezetet.

Forrás