A házaspár szeretett volna még egy gyereket, de végül öt kisbabájuk született

Megan Hulen és a férje, Joshua már két kisfiú szülei voltak, Jacob akkor 7, Matthew pedig 2 éves volt, de szerettek volna egy kislányt is. Mivel Megannek policisztás ovárium szindrómája van, már az első két alkalommal sem volt könnyű teherbe esnie, és eleinte habozott, nem volt biztos benne, hogy jó ötlet egy harmadik gyerek.

A nő azért is bizonytalan volt, mivel második fiuk, Matthew esetében több komplikáció is fellépett, és a kisfiúnak egészségügyi problémái vannak. A férje végül mégis meggyőzte őt, és újra belevágtak a mesterséges megtermékenyítés kimerítő folyamatába.

Fotó: Hulen Quintuplets/ Hulen Horde – Facebook

Amikor az ultrahangvizsgálaton kiderült, hogy nem egy, hanem öt kisbabájuk születik majd, a szülők nagyon megdöbbentek.

„Azt hiszem, körülbelül egy órán át sírtam. Arra gondoltam, hogy csak 155 centi magas vagyok, hol fognak elférni ezek a babák, és hogy fog működni ez az egész? A családunk egyik napról a másikra négyfősről kilencfősre gyarapodott.” – emlékezett vissza Megan az első reakciójára, amikor megtudta, hogy ötös ikreket vár.

Bár nagy volt a kockázat, a terhességgel végül minden a legnagyobb rendben ment, és az ikrek végül a 32. héten születtek meg, teljesen egészségesen, ráadásul meglehetősen gyorsan is – mind az öt baba világra jött mindössze négy perc alatt.

Fotó: Hulen Quintuplets/ Hulen Horde – Facebook

A gyerekek azóta is nagyszerűen vannak. Jacob most 9 éves, Matthew 3, Allison, Adam, Madison, Emma és Chloe pedig 1 évesek. Az édesanya elismeri, hogy az első év nagyon nehéz volt, a férjével soha nem tudták kipihenni magukat, hiszen mire végeztek például az ikrek etetésével, fél óra múlva kezdhették elölről a folyamatot. De a házaspár legnagyobb fia, Jacob rengeteget segített a kicsik körül, igazi felelősségteljes nagytestvérként viselkedett.

A hétgyerekes édesanya azt mondja, a legtöbben támogatják őket, de néha kellemetlen megjegyzéseket is kapnak, vannak például olyanok, akik szerint felelőtlenség ennyi gyereket vállalni.

A család azonban nem is lehetne boldogabb, és Megan azt mondja: „Minden nap izgalmas, és a gyerekek miatt teljes mértékben megéri.” Az édesanya ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a jövőben szeretnének közelebb költözni Missouri állban élő családjaikhoz.

„Reméljük, hogy közelebb kerülhetünk egymáshoz, nem csak azért, hogy támogatást kapjunk tőlük, hanem hogy a családtagoknak lehetőségük legyen látni, ahogy a gyerekek felnőnek. Én személy szerint arra vagyok a leginkább kíváncsi, hogy alakul majd a kapcsolatuk testvérekként, hogy változik és fejlődik az idő múlásával. De remélhetőleg ugyanolyan kedves marad, mint most” – tette hozzá az édesanya.

Forrás