Az alábbiakban néhány gondolatot olvashatsz a megbocsátás erejéről. A megbocsátás egyszerű, és megóv attól, hogy tönkretedd az életedet és az érzelmi egészségedet.
– Mester, hogy tanulhatok meg megbocsátani?
– Nincs értelme a következményekkel küzdeni. Tanulj meg nem megharagudni.
Manapság a megbocsátás és az elfogadás gondolata egyre inkább elterjed. Ha a szüleid gyerekként megvertek – azt mondják, bocsásd meg nekik, és felejtsd el –, ha megaláztak, és azt éreztették veled, hogy buta vagy – azt mondják, bocsáss meg nekik, mert nem az ő hibájuk, ők is így nőttek fel.
Azonban kijelenthetjük a következőt: minden ember felelős a saját gondolataiért, érzéseiért és cselekedeteiért. Ha valaki úgy viselkedik, hogy amiatt ő is és a környezete is egyaránt szenved, az csak és kizárólag az illető hibája és felelőssége.
Ugyanígy, ha megharagszol valakire, aki ártott neked, az szigorúan a te döntésed. Válaszolhatsz te is hasonlóképpen, de meg kell értened, hogy az is a te személyes választásod lesz. Ugyanúgy jogod van dühösnek lenni, mint ahogy neki joga van szenvedést okozni neked és megalázni téged. De a haragod következményeiért kizárólag téged terhel a felelősség.
Mindannyian azért jöttünk erre a világra, hogy valamilyen élettapasztalatban legyen részünk a tökéletes Zen állapoton kívül, vagyis, hogy megtapasztaljuk az örömet, irritációt, a dühöt és a haragot egyaránt.
A kérdés a következő: Mihez kellene kezdened mindezekkel az érzésekkel? Át kellene élned őket, vagy el kellene fojtanod azokat önmagadban?
Ezekben a kérdésekben mindig van egy választás (még ha ez nem is mindig tudatos), ami azt jelenti, hogy vannak olyan következmények, amelyeket nem mindig vállalunk szívesen.
Az lenne a legjobb, ha az emlékezetünkbe vésnénk ezt az egyszerű igazságot: Mindenki felelős a saját érzéseiért, azért, hogy miként éli meg azokat, és ez minden esetben csak és kizárólag a mi választásunk, ugyanúgy, ahogy a tetteink következményei is részét képezik ennek a választásnak, akár akarjuk, akár nem.
Sokan azt mondják, hogy nem kell megbocsátanod. Vagyis, hogy nem éri meg megbocsátani és felejteni, és az, aki megbántott, nem érdemli ezt meg. Sokak szerint a megbocsátás semmissé teszi azt a büntetést vagy tanulságot, amelyet annak, aki megbántott, le kellene vonnia, vagy, hogy a megbocsátás azoknak a buta embereknek való, akik nem akarnak tanulni a hibáikból.
Ez egyrészt talán igaz, az őszinte megbocsátás valóban semmissé teheti a karmát, de másrészről gondolj bele abba, ki is az, akinek megbocsátasz. Egy távoli és hiú embernek, vagy valaki olyannak, aki közel áll hozzád, és akinek egyáltalán nem vagy közömbös.
Létezik egy olyan fogalom, hogy „fennmaradó potenciál”. Vagyis, amikor megbocsátasz valakinek, de nem teljes szívből, akkor a neheztelés egy része megmarad.
És van itt még valami, amit meg kell említenünk: a megbocsátás felold egy karmikus csomót, ami ellenkező esetben akár több életen át is megmaradhat, egészen addig, amíg meg nem tanulod a leckét, és addig minden egyes alkalommal csak még jobban összekuszálódhat.
Bocsáss meg, és az életed nem lesz tele haraggal, csalódottsággal és negatív gondolatokkal. Bocsáss meg és felejts.
