A Nílus a világ egyik legismertebb és leghosszabb folyója, amely 6852 kilométeren keresztül szeli át Afrikát. A forrása a Viktória-tónál található, vízgyűjtő területe hatalmas, mintegy 3,4 millió km². Ennek ellenére a medencéje jelentős részben sivatagos vidék, ahol alig esik csapadék. Mégis, a Nílus még a legszárazabb időszakokban sem apad el. De vajon mi a titka?
A kulcs a folyó forrásvidéke. Bár a Nílus áthalad a Szaharán, vízutánpótlását nem az északi területek csapadékától kapja, hanem főként az Egyenlítő közeléből. Ott évente akár 2000 mm eső is hullhat, ami hatalmas víztömeget juttat a rendszerbe. A Nílus nem egyetlen folyó, hanem összetett vízrendszer, amely több ágból áll: Viktória-Nílus, Albert-Nílus, Bahr-el-Dzsebel, Fehér-Nílus és Kék-Nílus. A Kagera-folyó a Viktória-tóba ömlik, még tovább növelve a rendszer vízhozamát.
Fotó: iStockphoto
A folyó vízhozama jelentős mértékben ingadozik – az Asszuáni-gátnál 500 és 15 000 m³/s között mozog, attól függően, mennyi csapadék hullik délen. Azonban a Nílus különleges földtani környezeten halad keresztül: valószínűleg egy kőalapzaton folyik, amely megakadályozza, hogy a víz elszivárogjon a homokba. Emiatt még a Szaharán áthaladva sem veszít végzetesen a vízmennyiségéből.
A felszíni esőzések mellett egyre több tudós tartja elképzelhetőnek, hogy földalatti vízforrások is szerepet játszanak a Nílus táplálásában. Egyes geológiai vizsgálatok szerint a Kelet-afrikai-árokrendszer térségében a földkéreg vékonyabb, így a mélyből származó víz – akár évezredek óta – lassan, de folyamatosan jut a felszínre. Erre utalhatnak bizonyos forró, sós vizű folyók is, amelyek arra utalnak, hogy a víz mély kőzetrétegeken keresztül kerül a felszínre.
A Nílus energiáját ma már hatalmas vízerőművek hasznosítják. Az 1970-ben épített Asszuáni-gát mellett napjainkban az etiópiai „Újjászületés” gát is készül. Ez utóbbi kapacitása 5,15 gigawatt, és az egyiptomi hatóságok attól tartanak, hogy vízvisszatartása veszélyeztetheti a Nílus alsó szakaszát, különösen a száraz évszakban.
Fotó: iStockphoto
Történelmi szempontból is rejtélyes a Nílus. A Viktória-tavat – amely kulcsfontosságú szerepet játszik a folyó vízellátásában – csak 1858-ban fedezték fel hivatalosan.
Ugyanakkor léteznek korábbi térképek, például egy 1706-os holland ábrázolás, amely már szerepelteti a tavat, városokkal körülvéve. Még régebbi térképeken, például Waldseemüller 1513-as munkáján, a Nílus a Hold-hegységből ered. Ez azt sugallja, hogy Afrika földrajzi képe az évszázadok során változhatott, és nem kizárt, hogy a tó mai formájában később jött létre.
A rejtélyek sora azonban nem ér itt véget. A Nílus deltájában több párhuzamos csatorna is található, amelyekről keveset tudni. Ki és mikor ásta őket több tíz kilométer hosszan? Ez a kérdés újabb kutatások témája lehet.
