„A párom megcsalt az anyámmal, amíg én megszültem a második gyerekünket”

„Ez az árulás tetőfoka” a fiatal angol lány szerint, aki már többször is meggyanúsította az anyját és a barátját azzal, hogy összeszűrték a levet, de ők hónapokig tagadták titkos viszonyukat.

Borzasztó dolog történt egy fiatal angol anyukával: a saját anyja volt az a nő, akivel a párja, gyermekei apja megcsalta őt. A történetéről a Sun számolt be.

A 24 éves Jess Aldridge már három éve járt a 29 éves Ryan Sheltonnal, a neten ismerkedtek meg egymással. A kapcsolatuk hamar komolyra fordult, 2019 szeptemberében már megszületett első gyerekük. Amikor egy évvel később a lány a második babájukkal volt terhes, úgy döntöttek, odaköltözik a szüleihez, hogy a koronavírus-korlátozások ne nehezítsék meg a találkozásokat, és az édesanyja többet tudjon segíteni a várandós kismamának. A lezárás idején viszont Jess észrevette, hogy anyja, Georgina és Ryan folyamatosan flörtölnek egymással, emiatt pedig nagyon kényelmetlenül érezte magát.

„Mindig volt egy olyan érzésem, hogy már hónapok óta van valami köztük, de nem akartam elhinni. Undorító volt, ahogy anyám mindig rövid ruhákat hordott és állandóan tapizta a barátomat. Egyszer rajtakaptam Ryant, hogy megfogja anyám hátsóját, de azt mondta, hogy csak el akarta őt tolni az útjából. Amikor egyszer rákérdeztem náluk, hogy mi ez az egész, csak leráztak. Minden alkalommal bizonygatták, hogy nincs köztük semmi, de én mindig is gyanakodtam arra, hogy valamire készülnek”

– mesélte az átvert lány.

A kismama január végén hozta világra második gyermekét. Édesanyja vele volt a szülésnél, húga pedig otthon vigyázott a másik gyerekre.
hirdetés

Alig pár órával azután, hogy megszületett újabb közös gyerekük, Ryan üzenetben szakított a barátnőjével, amiben azt írta, elege lett abból, hogy Jess folyamatosan azzal gyanúsítja őt, hogy összeszűrte a levet az anyjával.

Az immár kétgyermekes apa a szülés után még megnézte újszülött fiát, és másnap is bement hozzá a kórházba pár perc erejéig. Mint kiderült, aznap összeszedte otthon az összes cuccát, hogy összeköltözzön az anyósával.

Amikor barátnője két nappal a szülés után hazament a kórházból, azt látta, hogy barátja és anyja kiköltöztek. Ryan még ekkor is tagadta, hogy összejöttek Georginával, de két nappal később már mindketten bevallották az igazat.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu