A szerény, idős asztalos, akinek csak két pár farmerja volt, 3 millió dollárt hagyott 33 ismeretlen gyerekre

A szegény középnyugati asztalos 67 éven át keményen dolgozott, és szerényen, visszafogottan élt. Összesen két pár nadrágja volt, és csak nagyon keveset költött magára. Halála előtt azonban közel 3 millió dolláros titkos vagyonról számolt be az ügyvédjének, amit nemes célra szánt.

Dale Schroeder egyszerű iowai asztalos volt. Nem voltak közeli családtagjai, és takarékosan élt, így senki nem gondolta volna, hogy egy nap közel 3 millió dollárt hagy hátra. Bár halálakor nem sokan búcsúztatták, 2019-ben, 14 évvel később 33 idegen tisztelgett az emléke előtt, akiknek az életét örökre megváltoztatta.

Dale Schroeder 1919-ben született. Barátai „csendes és félénk” embernek ismerték. Minden idejét a munkájának és a hitének szentelte, nem sokat törődött a vágyaival, és nem volt családja. Schroedert mindenki takarékos emberként ismerte, akinek összesen két pár farmernadrágja volt – egyet a munkához, egyet pedig a templomba viselt. Csak 2005-ben, nem sokkal halála előtt derült ki, milyen gazdag is valójában.

Dale Schroeder mindig szerény életet élt

Schroeder több mint 6 évtized alatt hatalmas összeget takarított meg, de nem költötte el ezt a pénzt – teljesen más tervei voltak vele. Halála előtt felkereste barátját és ügyvédjét, Steve Nielsont, és beszámolt neki a tervéről.

„Azt mondta: Soha nem volt lehetőségem egyetemre járni. Szóval gyerekeknek szeretnék segíteni, hogy egyetemre mehessenek” – mesélte Nielson. Az ügyvéd azonban nem gondolta, hogy nagyobb összegről lehet szó, és megdöbbent, amikor arra a kérdésre, hogy mégis mennyi pénzről lenne szó, Schroeder így válaszolt: „Egy kicsit kevesebb, mint 3 millió dollár.”

„Majdnem leestem a székről” – emlékezett vissza az ügyvéd akkori reakciójára.

Schroeder létrehozott egy ösztöndíjalapot az olyan szegény diákok megsegítésére, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy egyetemre járjanak. Azt szerette volna, ha a pénzt elsősorban olyan diákok kapják, akiknek jó osztályzatai vannak, és szeretnének továbbtanulni.

Az általa létrehozott alapból végül 33 iowai fiatal egyetemi tanulmányait sikerült finanszírozni, akik egyébként kénytelenek lettek volna lemondani a továbbtanulásról. Kira Conrad egyike volt a 33 véletlenszerűen kiválasztott idegennek, aki így valóra válthatta az álmát.

Kira Conrad az idős bácsinak köszönheti, hogy tovább tudott tanulni

Conrad jó tanuló volt, és nagy álmai voltak – terapeuta szeretett volna lenni, de a családja anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy elérje a kitűzött célt. A szülei nem tudták volna fizetni a tanulmányait, és a diákhitel sem jöhetett szóba, mivel a lány tisztában volt vele, hogy nagyon nehéz lenne visszafizetni azt.

„Egyedülálló szülő mellett nőttem fel, és van 3 idősebb nővérem, így soha nem volt opció, hogy mind a négyünk továbbtanulását fizetni tudjuk” – magyarázta.

A lány lényegében már lemondott az álmairól, amikor Nielson felhívta őt telefonon, és mesélt neki az ösztöndíjról. Conrad alig tudta elhinni, amit hallott, és sírva fakadt. „Az, hogy egy férfi, aki soha nem fog velem találkozni, alapvetően a teljes egyetemi oktatásomat kifizesse… Ez egyszerűen hihetetlen. Ilyesmi nem történik meg” – mondta.

A 33 fiatal, akinek a tandíját Schroeder ösztöndíjalapjából sikerült kifizetni, megvalósíthatta az álmát. Sokukból kiemelkedő orvos vagy tanár vált. 2019-ben, 14 évvel a halála után Schroeder titkos vagyona végül elfogyott. 2019 júliusában a „Dale’s kids” nevű csoport összegyűlt, hogy tisztelegjenek a kedves idegen előtt, aki lehetővé tette, hogy megvalósítsák az álmaikat. Amellett, hogy saját területükön kiemelkedő eredményeket értek el, közeli barátok is lettek.

Schroeder soha nem szabott konkrét feltételeket, és nem voltak elvárásai azokkal szemben, akik részesültek az ösztöndíjban, de volt egy kérése, amit Nielson így fogalmazott meg: „Csak azt kérte, hogy adják tovább, amit kaptak, hiszen visszafizetni már nem tudják, mert Dale elment. De emlékezhetnek rá, és követhetik a példáját.”

Dale Schroeder kedvessége sok ember életét megváltoztatta, és a „gyerekei” örökké hálásak lesznek neki.

Forrás