A vastagbélrák korai tünetei, amikről jobb ha tudsz

A vastagbélrák esetében is nagyon fontos, hogy az első tünetek észlelésénél orvoshoz forduljunk, hiszen ezzel jelentősen megnövekszik a gyógyulás esélye.

Melyek a vastagbélrák korai tünetei?

Véres széklet:

Ez a tünet annak következtében jelenik meg, hogy a tumor elkezd vérezni, azonban ez a betegség korai szakaszában nem könnyen észlelhető, mert nem nagymértékű a vérveszteség.

Fontos odafigyelni, ha a széklet színe sötétté válik a vér miatt.

Vérszegénység:

A korai tünetek egyike a vérszegénység, amely a tumor vérzése miatt alakul ki.

Emiatt a kismértékű, de rendszeres vérveszteség miatt később a fáradtság, gyengeségérzés és sápadtság is megjelenik.

Nyálkás széklet:

A széklettel nyákos váladék is távozhat a szervezetből, azonban ezt szintén nem könnyű észrevenni.

Amennyiben a széklet állagában változás áll be, akkor mindenképp érdemes orvoshoz fordulni.

Hasmenés vagy székrekedés:

A korai tünetek egyike, ha hirtelen azt tapasztaljuk, hogy megváltoztak a székletürítési szokásaink, ez lehet hasmenés vagy székrekedés egyaránt.

Egyéb tünetek:

A hasi fájdalmak, illetve a székletürítést követően érzékelhető enyhe teltségérzet is árulkodó jel.