Az egyedülálló anya, aki gyerekei maradékán él, azt mondja, nem engedheti meg, hogy megtartsa a karácsonyt

Egy egyedülálló négygyerekes anyuka inkább kihagyja az étkezéseket, hogy a gyerekei jóllakhassanak, és most azt mondja, az idén nem engedheti meg magának, hogy a családja megünnepelje a karácsonyt.

Victoria Walker az angliai Bathból azt állítja, hogy a gyerekei által meghagyott maradékokon él, annak ellenére, hogy jótékonysági szervezetektől is kap támogatást, és csak ritkán indítja el a fűtést is.

„Hacsak nem muszáj, nem eszem. Napközben kávéval és teával igyekszem megtölteni a gyomromat” – magyarázta. „Szeretném, ha inkább a gyerekek ennének, és én csak akkor eszem, ha meghagynak valamit.”

Az édesanya elmondása szerint 11 éves lánya még a saját zsebpénzét is felajánlotta olyan alapvető élelmiszerekre, mint a kenyér vagy a tej. „Ez az egész egyszerűen elszomorít. Összetöri a szívemet. A karácsony nagyon komornak tűnik számomra. Nem engedhetem meg magamnak a karácsonyt” – mondta Victoria.

A család nagyon nehezen tud megélni, annak ellenére, hogy támogatást kapnak az Action for Children jótékonysági szervezettől, amely a veszélyeztetett családok támogatására alakult az Egyesült Királyságban.

A korábbi tévés személyiség, Lydia Bright is kampányol a jótékonysági szervezet érdekében, de azt mondja, még mindig nem tesznek eleget, és ennél többre lenne szükség.

Fotó: ITV

„Fontos, hogy felnyissuk a szemünket azokra a problémákra, amit itt vannak a küszöbünkön. Néha, amikor a szegénységre gondolunk, nem gondoljuk, hogy ez az Egyesült Királyságban is probléma, pedig a gyermekszegénység sokkal hangsúlyosabb most, mint valaha, és szívszorító, hogy egy olyan országban is megtörténhet, mint a miénk.” – mondta.

Victoria a helyi közösség ételbankját is igénybe veszi, hogy el tudja látni a gyerekeit. A központ önkéntesei azt mondják, a szegénység mértéke valósággal sokkolta őket az utóbbi időben.

„Az emberek jelenleg máról holnapra élnek, és sok család van ebben a helyzetben” – mondta az egyik önkéntes.

„Már nemcsak azokról a családokról van szó, akik segélyekből élnek, hanem olyanokról is, akik keményen dolgoznak. Van például egy anyuka, aki három állásban dolgozik, és még így is aggódik amiatt, hogy nem tudja biztosítani az ételt a gyerekeinek” – tette hozzá.

Egy nemrégiben készült felmérés szerint az Egyesült Királyságban a szülők 98%-a aggódik a pénz miatt, míg a dolgozó szülők 22%-a attól tart, hogy idén nem tud karácsonyi ajándékot venni szeretteinek.

Azt is megállapították, hogy a délnyugati országrészben élő gyerekek 21%-a felajánlja ajándékait vagy zsebpénzét, hogy fedezze az ünnepi időszak költségeit.

Helen Stockwell, aki az Action for Children jótékonysági szervezetnek dolgozik, azt mondja, még soha nem látott ehhez hasonlót.

„Vannak családok, akik nem tudnak kabátot venni a gyerekeiknek, és nem engedhetik meg maguknak, hogy melegen tartsák őket. Az emberek nagyon aggódnak a jövő miatt” – mondta.