Trauma – a mumus, melyet roppant egyszerű elszenvedni, de iszonyú munka kiheverni. Az ember élete során akár több ilyen testi-lelki megrázkódtatáson is keresztülmehet. Van, amelyeket könnyen magunk mögött tudunk hagyni, míg mások komoly nyomot hagynak bennünk. A gyerekkorban elszenvedett traumák a legveszélyesebbek. A hatásai ugyanis a felnőtt életünkben is megmaradnak.
A gyermekkor a játékról, a tanulásról, az emlékek gyűjtögetéséről, a fejlődésről és növekedésről szól – általában. Egy gyereknek szárnyalnia kell, szabadon felfedeznie a szülei nyújtotta biztonságban, akik mindig ott állnak mellette, hogy felsegítsék, ha elesik. A legtöbben így nőnek fel, azonban mindig vannak kivételek.
Néhányan intenzív traumát élnek át, legyen szó szóbeli, fizikai vagy szexuális bántalmazásról, vagy a szeretteiktől való elszakadásról, nem biztonságos környezetről, elhanyagolásról, súlyos betegségről, zaklatásról, sőt, orvosi beavatkozásokról. De csak azért, mert a trauma a gyermekkorban történt, még nem jelenti azt, hogy ott véget is ér – állítja a Psychology Today.
„Tanulmányunk azt sugallja, hogy a gyermekkori trauma hosszú és széleskörű árnyékot vet” – fogalmaznak a kutatók, akik az eredmények alapján a következőket állapították meg: „a halmozott gyermekkori traumaexpozíció összefüggésbe hozható volt a rossz felnőttkori eredményekkel, még azután is, hogy figyelembe vették a gyermekkori és családi tényezők közül sokat, amelyek mind a traumaexpozícióval, mind a rossz felnőttkori eredményekkel összefüggésbe hozhatók”.
Magyarán, az összes gyerekkorban elszenvedett traumát, akár emlékszünk rá, akár nem, magunkkal cipeljük a felnőttkorba, ez pedig öt viselkedési formában nyilvánul meg.
1. Visszavonulsz, magadba zárkózol, különösen, ha félsz vagy szorongsz
Egyes kutatások összefüggésbe hozták a traumát a szorongással. Azt is megállapították, hogy a trauma szerepet játszhat a szociális szorongásos zavarok (SAD) kialakulásában.
Ennek miértje mögé tekintve a szakemberek felfedezték, hogy a szülők által elkövetett bántalmazás, például a káromkodás, a verbális agresszió, a becsmérlés és a sértegetés mind szorongáshoz vezet. Éppen ezért felnőttként igyekszik az ember többnyire magában tartani a gondolatait, mert attól fél, ugyanazzal szembesül, amivel gyerekkorában. Ez a visszahúzódás pedig fokozódik félelem, stressz vagy szorongás esetén.
2. A legapróbb dolgok miatt is pánikba esel, még akkor is, ha semmi negatívum nincs benne
Mindenkiben ott lapul egy egészséges félelem, de azoknál, akiknek a szorongása gyermekkori traumához kötődik, a legkisebb negatív dolgoktól is megugrik a stressz-szint. Akiknek nincsenek szorongásos problémáik, azok akár tanulhatnak is a kritikákból vagy a tekintélyt parancsoló emberek megjegyzéséből. Azok viszont, akik gyerekként ezt a saját bőrükön tapasztalták, támadásként foghatják fel.
Ha például a partnered azt mondja, hogy beszélni szeretne valamiről, az agyad azonnal a legrosszabb kimenetelekre ugrik, és pánikba esve fogadod a beszélgetést. Ez a pánik akár mindent elsöprővé is válhat, és nem engedi, hogy bármi másra gondolj, legalábbis addig, amíg meg nem győződsz róla, hogy nincs miért aggódnod.
3. Állandóan feszült vagy a stressz miatt, amit magadra veszel
Leggyakrabban a külső traumák, például a stressz, a bántalmazás váltják ki az olyan válaszreakciókat, mint a menekülés vagy a harc. Amikor úgy érzed, hogy veszélyben vagy (még akkor is, ha nincs semmi, ami ezt az érzést indokolná), a stresszhormonjaid megemelkednek, hogy ösztönösen is védekezésre sarkallják a tested, ezért befeszülsz. És bár a stressz forrása már rég megszűnt, ez az érzés még akkor is megmarad. Ezért vagy állandó készenlétben, még a legnyugodtabb helyzetekben is. Ettől mások megközelíthetetlennek tarthatnak, ami kissé elszigeteltté tesz téged.
4. Hajlamos vagy alulteljesíteni, mert azt hiszed, nem vagy képes többre
A gyermekkori bántalmazás rombolja az önbizalmat, az önbecsülést és még sok mást, ezért egy ilyen traumát elszenvedett felnőtt nem csoda, ha nem hisz magában. Ilyen háttérrel, felnőttként hajlamos vagy alulteljesíteni, mert azt gondolod, kizárt, hogy te képes lennél sikert elérni.
Michael D. De Bellis pszichiátria- és viselkedéstudományi professzor is bebizonyította, aki gyermekkorában traumát szenvedett el, egész életében hajlamos a rosszabb eredményekre. Nem igyekszik kitűnni semmivel, és az életben is kevesebb lehetőséget talál, mint a magabiztos társai.
5. Kerülöd azokat a dolgokat, amiktől félsz, még akkor is, ha előnyökkel járna
Mindenkinek van valami, amitől fél. Az egyetlen különbség köztük és a hozzád hasonlóan szenvedők között az, hogy ők le tudják győzni a fóbiájukat, hogy hasznot húzhassanak belőle.
Például egyesek nem szeretnek fogorvoshoz menni, de azért mégis elmennek, hogy kezeljék a problémáikat. Egy traumás felnőtt azonban lehet, hogy beütemez egy időpontot, de végül mégis enged a késztetésnek, hogy ne menjen el. Ez nem meglepő, hiszen gyermekkora óta uralkodik rajta a félelem. Ezért felnőttként abban a pillanatban, amikor fenyegetve érzi magát, mindent megtesz, hogy elkerülje az adott eseményt vagy személyt.
A traumád nem tréfa. Minden érzelem, amit gyerekként éreztél, ma is érvényes, még akkor is, ha mások elhitették veled, hogy nem az. Jobbat érdemelsz annál a félelemnél, fájdalomnál és szorongásnál, amit nap mint nap átélsz. Bármilyen nehéznek is tűnik, kérj segítséget. Mert ha túllépsz rajta, az végre feloldoz a saját rabságod alól, és segít abban, hogy szép emlékeket szerezz a megfelelő emberekkel a megfelelő helyeken.
