Az emberek gyakran szeretnek beleavatkozni mások életébe, nagy érdeklődést mutatnak mások problémái iránt, és véleményt osztogatnak a segítség álcája alatt ott is, ahol egyébként senki nem kérte meg őket rá.
Persze, sokunkat a jószándék vezérel, és őszintén átérezzük a szeretteink helyzetét, ezért természetes, hogy azonnal segítő kezet akarunk nyújtani nekik. De az igazi bölcsesség abban rejlik, hogy felismerjük annak fontosságát, hogy teret adjunk az embereknek a saját problémáik megoldására.
E szemlélet mögött az élet egyik alapelve húzódik – az egyén joga, hogy saját életéről döntsön, beleértve azt is, hogy miként kezeli a kihívásait.
A buddhista bölcsesség mélyreható betekintést nyújt a szenvedés természetébe és hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ne avatkozzunk bele mások szenvedésébe. Meg kell értenünk, hogy a szenvedés az élet velejárója, és hogy minden egyénnek megvan a saját fájdalma és nehézsége – tanítja a filozófia.
A buddhizmus szerint, ha elfogadjuk, hogy a szenvedés az élet szerves része, akkor képesek vagyunk jobban megérteni önmagunkat, ezzel pedig hozzájárulunk a belső erőnk és függetlenségünk kiépítéséhez. Minden ember egyedi, és a maga módján tapasztalja meg a saját szenvedéseit és megpróbáltatásait.
A felszabaduláshoz és a boldogsághoz vezető út abban rejlik, hogy az egyén megtanulja kezelni a szenvedést, megoldani a problémákat, és a szerzett tapasztalatok, tanulságok alapján éli az életét.
A buddhizmus másik fő alapelve, hogy minden egyes ember a saját útjáért felelős a szenvedéstől való megszabadulás során. Mások beavatkozása megzavarhatja ezt az utat, mert ami segített egy személynek, az lehet, hogy hatástalan vagy káros a másiknak.
Azzal, hogy megpróbáljuk megváltoztatni vagy megoldani mások problémáit, még több kárt is okozhatunk. Még akkor is, ha a legjobb szándék vezérel, a beavatkozásunk olyan beláthatatlan következményekkel járhat, melyek nem feltétlenül a jó irányba terelik az életüket. Tehát azzal, hogy te hívatlanul tanácsot adsz, beleavatkozol egy másik ember sorsának isteni tervébe és forgatókönyvébe.
A buddhizmusban azt tanítják:
„Soha ne avatkozz bele mások szenvedésébe.
Az embereknek a végsőkig kell gyötörniük magukat, és a saját mérgező poharukból kell inniuk. Ne légy magabiztos, és ne hidd, hogy képes leszel segíteni bárkin. Csak olyasvalakin tudsz segíteni, aki készen áll a segítségre. A szenvedő emberek a fájdalmuk prizmáján keresztül látják a világot, ezért süketek és vakok.
Mindenki a saját tapasztalatainak a poggyászát hordozza az életen keresztül anélkül, hogy észrevenné, ez egy halott teher a vállukon. Ha megpróbálsz beleavatkozni mások szenvedésébe, az ő játékuk karmikus örvényébe fogsz belecsöppenni.
Az embereket megfertőzi a szenvedésük – ezt ne feledjétek. Kövesd a saját utadat, és ne fordítsd a tekinteted mások szenvedésére. Csak akkor tudsz igazán segíteni az embereknek, hogy legyőzzék önmagukat és a problémáikat, ha te továbbra is a saját utadat járod. Egyébként a segítséged átmeneti lesz, mert más problémák fognak belépni az életükbe, amelyek visszarepítik őket mindaddig, amíg meg nem tanulják a leckét!”
A buddhista szemlélet lényege az, hogy amíg meg nem tanulod megvívni a saját csatáidat, addig sosem leszel győztes. És amíg nem érzed át a győzelem mámorát, addig nem is élsz. Mert kizárólag a saját tapasztalataink járulnak hozzá a fejlődésünkhöz, segít bennünket az önmegvalósításban, és végső soron abban, hogy megteremtsük magunknak azt az életet, amit élni szeretnénk.
