Egy nő vadonatúj női ruhákat talál a lakásában, de amikor megtudja, hogy a párja mit művel a háta mögött, teljesen kiakad

A dühös nő küldetésre indult, hogy kiderítse, pontosan mire készül párja. Amit – és ami még fontosabb, hogy kit – fedezett fel, az felháborító.

MollyLux (@itsmollylux) a TikTokhoz fordult, hogy megosszon egy történetet. Elmondta, hogy egy nő bement a boltjába, hogy feltegyen pár kérdést.

Beleegyezett, és a névtelen nő elmesélte történetét. Elmondta, hogy véletlenül talált egy szállítási visszaigazolást barátja e-mailjei között, ami megerősítette, hogy női ruhákat rendelt az üzletből.

Elárulta, hogy a szeretője nem neki adta a ruhákat. Ekkor fogott gyanút, és azt mondta:

“Furcsán viselkedik, ezért arra gondoltam, hogy megnézhetnéd, hová küldték a ruhákat.”

A TikToker elmagyarázta, hogy a menedzsment nem tudott segíteni az adatvédelmi problémák miatt. Annyi mégis kiderült, hogy a ruhákat átvevő személy neve Valery, ami megdöbbentette a nyomozó hölgyet, mert ez volt a legjobb barátnője neve.
“Biztosan nem véletlenül látta meg az e-mailt”

A poszt vírus szerűen terjedt. TikTok-on a videó több mint 1 millió megtekintést kapott. A Redditen dühös hozzászólásokat szórtak az állítólagos hűtlen pasi felé. Azonban sokan nem voltak elragadtatva attól, hogy a vezetőség információkat adott ki a megrendelésről. Egy személy azt írta:

“VALAKI MAGYARÁZZA EL NEKEM, HOGY A SZÁLLÍTÁSI ADATOK NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALA HOGYAN NEM SÉRTI A MAGÁNÉLETET”.

Mások azt írták, hogy az embereknek nem kellene korán feltételezésekbe bocsátkozniuk arról, hogy mit tett állítólag a barátjuk..

AZ ÜGYET LEZÁRTÁK

Úgy tűnik, nem ő az egyetlen, akinek női megérzései voltak, és azt tervezte, hogy elkapja a barátját. Chloe Powell, egy brit TikToker megosztott egy klipet, amelyben a legjobb barátnője telefonon beszél valakivel, és elmagyarázza, hogyan kapta rajta a párját a megcsaláson.

Megosztotta, hogyan jött rá a férfi hollétére – rengeteg Instagram-fotót töltött fel a környékről. A “nyomozó” megnézte az Instagram-sztorikat és a bejelölt emberek történeteit.

Végig lapozta az összeset, és az egyikben meglátta a partnerét. A kommentelőket lenyűgözte a nyomozói képessége!