Ezért a 4 csillagjegyért szinte megőrülnek a férfiak

A párválasztás útvesztőjében könnyű eltévedni – ebben nagy szerepet játszik többek között az, hogy milyen elvárásokkal vágunk bele a kalandba, hogy végre mi is megtaláljuk azt a valakit, akivel az életünk hátralévő részét leélhetjük szeretetben, boldogságban. Sokszor tűnhet úgy egy-egy személy, hogy ő az igazi, majd később kiderül, hogy félreértettük, megbabonázott, játszma áldozatai lettünk. A vonzalom izgalmas, de veszélyes is lehet: vannak, akik természetesen vonzzák az ellenkező nemet. És ebben a horoszkópunk is szerepet kaphat: ezért a 4 csillagjegyért szinte megőrülnek a férfiak.

Mérleg

A Mérleg bolygója a Vénusz, vagyis már emiatt is azt gondolhatnánk róluk, hogy mindent tudnak a szerelemről. Emellett a Mérleg nők híresek szépségükről, gyengédségükről, kifinomult viselkedésükről. Kedvelik a szépet és a csillogást, valamint a művészeteket és azt, ha csodálják őket. Cseppet sem bánják, ha ők vannak a középpontban, sőt! Ugyanakkor a jelenlétük inspirálóan hathat másokra.

Szűz

A Szűz jegyű nők mindig, minden körülmények között megőrzik a méltóságukat. Nagyon érzelmesek, de a valódi érzéseiket általában inkább elrejtik a külvilág elől. Álmaik, vágyaik is többnyire titokban maradnak. Viszont mindig tökéletesen viselkednek, igazi hölgyek. Érdeklődnek a művészetek iránt. Vonzó a távolságtartásuk és a büszkeségük. Kedvelik a nagylelkűséget, a türelmet és a kedvességet.

Bak

A Bak nők megjelenése szinte mindig tökéletes, ráadásul őket is tökéletesnek tartják az emberek, mert szinte mindig elrejtik mások elől a problémáikat, amik főleg a karrier és a magánélet közötti egyensúly miatt keletkeznek. Szeretik erősnek és sikeresnek mutatni magukat. Pontosan tudják, milyen férfira van szükségük. Értékelik a hűséget, a megcsalást talán soha nem bocsátják meg.

Halak

Azt mondják, hogy titokban minden férfi egy Halak jegyű nőről álmodik. Törékenyek, kedvesek, védtelenek. A gyengeségük az erősségük. A férfiak pedig alig várják, hogy megvédjék mindentől őket. Erősnek érezhetik magukat a Halak nő mellett. Rajonganak értük, titokzatosságuk és finom modoruk szinte megbabonázza a másik nemet.