Ezért fontos a napi séta – 12 lépésben mutatjuk

Tudtad, hogy akár a séta is megemeli a pulzust, ami javítja a vérkeringés hatékonyságát és csökkentheti a vérnyomást? Emellett hatására nagyobb lesz a szervezet energiaszintje, a termelődő endorfin hormon pedig jó közérzetet biztosít? A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ összeszedte a leghasznosabb hatásokat.

Az intenzív séta közepes intenzitású mozgásnak számít, és nem terheli meg túlságosan a csípő-, térd- és bokaízületeket.

A gyaloglás során a teljes testsúlyunkat megmozgatjuk, így a keringésre gyakorolt pozitív hatások mellett az izmokra és a csontrendszerre is erősítő hatással van. És nem feledkezhetünk meg a séta a súlycsökkentésben elfoglalt komoly szerepéről sem. A tavaszi idővel megérkezett a kirándulóidő, mozduljunk ki otthonról!

NAPI 3967 LÉPÉS MEGTÉTELÉVEL CSÖKKENTHETŐ A BÁRMILYEN OKBÓL BEKÖVETKEZŐ HALÁLOZÁS KOCKÁZATA, MÍG NAPI 2337 LÉPÉSSEL A SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK ÁLTALI HALÁLOZÁSÉ.

A kutatók a világ különböző részeiről válogattak össze 17 nagy mintájú tanulmányt, így összesen közel 227 ezer ember gyaloglási szokásait és egészségi állapotát tudták megvizsgálni.

Ebből kiderült, hogy

MINDEN 500-1000 PLUSZ LÉPÉS MEGTÉTELÉVEL JELENTŐSEN CSÖKKEN A BÁRMILYEN OKBÓL TÖRTÉNŐ HALÁLOZÁS KOCKÁZATA, ÉS EZEK 4000 LÉPÉSNÉL ÉRNEK EL EGY KRITIKUS HATÁRT,

ahonnan már látványosak az egészségügyi hatások.