A kanadai Donna Pennernek borzalmas tapasztalatban volt része, amikor magához tért az altatásból egy műtét alatt. Azt mondja, a fájdalom, amit átélt, semmi máshoz nem volt fogható.
Altatáskor a betegek erős gyógyszereket, például ketamint kapnak, ami egy jelentős fájdalomcsillapító hatással bíró általános érzéstelenítőszer. Ugyanakkor olyan gyógyszereket is használnak, amik megakadályozzák az izommozgást. Penner esetében sajnos az általános érzéstelenítő nem működött, az izommozgást megakadályozó gyógyszer azonban igen. Ennek következtében igazi rémálmot élt át a műtőasztalon.
Donna még 2008-ban ment el egy laparoszkópiára, miután menstruációja során erős vérzést tapasztalt. Az eljáráshoz általában egy kis bemetszést végeznek a hasfalon, ezért a tükrözés többnyire általános érzéstelenítés mellett történik.
A nő a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy először elaludt, és amikor magához tért, azt hitte, már végeztek az eljárással. „Néhány másodperc múlva azonban minden megváltozott, amikor meghallottam a sebész hangját. Egyszer csak azt mondta: szikét kérek” – mesélte Donna, aki a bénító gyógyszerek miatt egyáltalán nem tudott megmozdulni, hogy jelezze az orvosoknak, még mindig magánál van.
„Pánikba estem. Nem hittem el, hogy ez megtörténhet. Így hát vártam néhány másodpercig, de aztán éreztem, ahogy az orvos elvégzi az első bemetszést. Nincsenek szavaim, amikkel le tudnám írni azt a fájdalmat – borzalmas volt.”
Donna azt mondja, a bénító gyógyszerektől, még sírni sem tudott.
„Éreztem, ahogy a szerveimet mozgatja, miközben megvizsgált. Hallottam, hogy közben ilyesmiket mondott: Nézd meg a vakbelét, nagyon szép és rózsaszín, jól néz ki a vastagbél, jól néz ki a petefészek” – magyarázta a nő.
A vizsgálat körülbelül 90 percig tartott, és a fájdalom még csak a probléma felét jelentette. Donnát a bénítók miatt lélegeztetőgépre helyezték, és amikor egy ponton végre mozgatni tudta a nyelvét, megpróbálta felhívni magára az orvosok figyelmét. Az altatóorvos azonban azt hitte, a bénítók hatása már majdnem teljesen elmúlt, ezért kihúzta a lélegeztető gép csövét a nő szájából.
„Ott feküdtem, és azt gondoltam: Most tényleg bajban vagyok. Lélekben már elbúcsúztam a családomtól, mert nem hittem, hogy túlélem. És akkor már levegőt sem kaptam” – emlékezett vissza Donna, akinek ekkor egy testen kívüli élményben volt része – még mindig hallotta maga körül a hangokat a műtőben, de azok mintha valahonnan messziről érkeztek volna.
„A félelem elmúlt, ahogy a fájdalom is. Furcsa melegséget éreztem, és úgy éreztem, biztonságban vagyok. És ösztönösen tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Éreztem, hogy valaki ott van mellettem” – mesélte.
Az orvosok közben rájöttek, mi történik, és elkezdték újraéleszteni a nőt. Amikor Donna teljesen magához tért, elmagyarázta a történteket a sebésznek. „Azt mondtam neki: Ébren voltam, éreztem, ahogy felvágtak. Erre az orvos szemei megteltek könnyel, megragadta a kezemet, és azt mondta: Annyira sajnálom.”
Donnának évekbe telt, mire sikerült feldolgoznia az átélt traumát. Kilenc évvel a történtek után megtette a szükséges jogi lépéseket, hogy kárpótlást kapjon a kórháztól, de ez önmagában még nem volt elég.
„Eléggé össze voltam törve. Ez határozottan megviseli az embert. De az, hogy beszéltem róla, sokat segített. Idővel el tudtam mesélni a történetemet. Ez nem arról szól, hogy hibáztassak valakit. Azt akarom, hogy az emberek megértsék, hogy ez megtörténhet, és néha meg is történik. Szeretném felhívni erre a figyelmet, és segíteni, hogy valami jó is származzon ebből a borzalmas tapasztalatból” – mondta Donna.
Fotó: YouTube/Donna Penner
