Egyszer randiztak, ő viszont nem tudta elengedni
Egy arizonai nő, Jacqueline Ades csak egyszer találkozott azzal a férfival, akit egy társkereső alkalmazáson ismert meg. A kapcsolat azonban rémálommá vált: Ades a randi után megszállottá lett, és a következő hónapokban több mint 159 ezer üzenetet küldött a férfinak.
A kezdetben romantikus hangvételű üzenetek idővel egyre zavarosabbá, fenyegetőbbé váltak. A nő hónapokon át ostromolta a férfit, aki végül a rendőrséghez fordult. A hatóságok megdöbbentek, amikor kiderült, milyen ütemben érkeztek az üzenetek: volt, hogy naponta ezres nagyságrendben.
„Úgy éreztem, megtaláltam a lelki társamat, és minden pont úgy volt, ahogy lennie kellett.
Azt hittem, mi is úgy csináljuk majd, mint mások: összeházasodunk, és minden rendben lesz.”- írta
Az üzenetei között az alábbi fenyegető sorokat is megtalálták:
„Tedd, amit tenned kell, hogy ideérj… de soha ne próbálj elhagyni… Megöllek.”
„Ó, mit csinálnék a véreddel! Meg akarnék benne fürödni.”
A legmegdöbbentőbb azonban az volt, amikor Ades megjelent a férfi házánál – hívatlanul. A férfi épp nem tartózkodott otthon, ám a nő bejutott a házba, és a fürdőkádban találtak rá, amint épp fürdőzött. Ekkor tartóztatták le, a vádak között pedig szerepelt zaklatás és birtokháborítás is.
Letartóztatásakor a 31 éves nő nyilatkozott az újságíróknak:
„Ha ő azt akarja, hogy börtönbe kerüljek, akkor ott a helyem” – mondta. – „Értékelem ezt. Ő a fény, én a szeretet. Ő tudja, mit kell tenni, én pedig követem a szabályokat.”
Ades elmondása szerint a férfit „szerencsés véletlen” során ismerte meg, miközben a „33-as számot követte”, amely szerinte a „szeretet egyenletének” része, és egyfajta spirituális utat jelképezett számára.
„Ez egy utazás volt, hogy megtaláljam a gyógyító angyalomat” – magyarázta.
A hatóságok közölték, hogy Ades többször is megsértette a korábbi bírósági előírásokat, és zaklatás, fenyegetés, birtokháborítás, valamint bírósági megjelenés elmulasztása miatt vették őrizetbe.
Ades azt mondta, még Miamiból költözött Arizonába, amikor először találkoztak:
„Azt mondtam neki: ’Ha valaha letiltasz ezen az alkalmazáson, akkor ideköltözöm.’ Ő letiltott. Úgyhogy idejöttem.”
A nőt végül a Scottsdale-ben található cégénél ismételten letartóztatták, miután furcsán viselkedett, és a rendőrség szerint „irracionálisan” viselkedett. Jelenleg nem engedhető ki óvadékkal, és az ügy tárgyalásának időpontját még nem véglegesítették.
„Ha az ember szerelmet keres, nem mindig tökéletes minden” – mondta Ades.
Az ügy bíróság elé került, ám az ítélethozatal végül elmaradt: az orvosi szakvélemények alapján Jacqueline Adest alkalmatlannak nyilvánították arra, hogy bíróság elé álljon. A bíróság mentális állapota miatt zárt intézeti elhelyezését rendelte el.


