Menthető-e a házasság egy megcsalás után?

Óriási fájdalom, ha megtudjuk, hogy házastársunk, aki örök hűséget fogadott nekünk, megcsalt minket. A legfontosabb kérdés ilyenkor, hogy menthető-e a kapcsolat.

A hűtlenség a lehető legsúlyosabb árulás, amit valaki elkövethet a házastársával szemben. Ez még akkor is igaz, ha a félrelépés “csak” érzelmi jellegű (vagyis, amikor a házastársunk helyettünk valaki mással alakít ki mély személyes kapcsolatot). Egy megcsalás után a házaspárok fejében egy kérdés biztosan megfogalmazódik: helyrejöhet-e még a kapcsolatuk?

Dr. Leslie Becker-Phelps pszichológus a témával foglalkozó cikkében leszögezi: nincs egy kizárólagos forgatókönyv arra, hogy mi történik a megcsalás után a házasságokkal. Minden kapcsolat egyedi, így az is változhat, ki hogy dönt ilyen helyzetben, és hogyan gyógyul. Tény azonban, hogy vannak olyan párok, akik nemcsak túlélik a történteket, hanem gyarapodnak is általuk. A szakember úgy gondolja, azért, mert az alábbiak szerint viselkednek.

Megbánás

A kapcsolat jövője érdekében fontos, hogy a megcsaló házastárs őszintén megbánja, amit elkövetett. Ha ugyanis elismeri a tetteit, és vállalja is értük a felelősséget, nagyban elősegíti a lelki gyógyulást. “Az illetőnek nemcsak éreznie kell a bűntudatot az általa okozott károk miatt, hanem ki is kell azt mutatnia, de anélkül, hogy fedezné vagy igazolná a hűtlenséget. Be kell látnia, hogy a félrelépés helytelen volt” – mondja dr. Becker-Phelps, hozzátéve, hogy sokat segíthet, ha a hűtlen fél valami olyasmit mond, hogy: “nagyon rossz, amit tettem, és őszintén sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked.”

Türelem és empátia

A megcsalt fél a félrelépés miatt bizonyára fájdalmas érzések egész sorát tapasztalja meg: szomorúság, düh, idegesség kínozza, hogy csak néhányat említsünk. Ez teljesen normális. Ha azt akarjuk, hogy a házasság ne válással végződjön, a hűtlen házastársnak meg kell hallgatnia, min megy keresztül a másik, és ki kell fejeznie megértését, elfogadását, igazolnia kell az érzelmek helyénvalóságát. Dr. Becker-Phelps figyelmeztet: ez sok beszélgetést igényel, hiszen a megcsalt félnek idő kell, hogy képes legyen kezelni az érzéseit.

“Nem könnyű újra és újra meghallgatni, mit érez a házastárs a hűtlenséget illetően, de muszáj, hogy aki félrelépett, türelmes legyen. Empatikusnak és együttérzőnek kell maradni még akkor is, ha a megcsalt fél sokszor felemlegeti azokat az eseményeket, amelyeken már nem lehet változtatni” – magyarázza a pszichológus.

Dr. Becker-Phelps ugyanakkor hangsúlyozta: a megcsalt félnek a fájdalomenyhítésére és az újrakapcsolódásra kell módszereket keresnie, ne az legyen a célja, hogy megtorolja a hűtlenséget. Hiába kínozza ugyanis a másikat, attól neki nem lesz jobb, csak a fájdalmat mélyíti el, és tovább rombolja a kapcsolatot. Remélhetőleg, ha a hűtlen házastárs megértően viselkedik, előbb-utóbb megvigasztalódik a megbántott fél. A fájdalma enyhül, bár nem felejtődik el, ezen a ponton azonban talán el lehet indulni a megbékélés felé vezető úton.

Közös “munka”

Végül, de nem utolsósorban az együttmaradáshoz elengedhetetlen, hogy mindkét fél közösen dolgozzon a kapcsolat helyreállításán – húzta alá a szakember. Az első lépés, hogy felmérik, milyen állapotban volt a házasságuk a viszony előtt: bár a félrelépés nem elfogadható, azokat a házasságon belüli problémákat, amelyek a megcsaláshoz vezettek, meg kell oldani. Azáltal, hogy nyíltan beszélnek arról, melyikük mennyiben felelős a gondokért, dolgozhatnak a házasságuk javításán és megerősítésén. Fontos, hogy nyíltan, őszintén kommunikáljanak, és arra kell törekedniük, hogy újraépüljön a bizalom, a törődés és a kettejük közötti egység.

Összességében elmondható, hogy a fenti tanácsok segíthetnek a felek közti kommunikáció javításában, és abban is, hogy a házastársak közötti viszony újra szoros legyen. Mindehez természetesen kitartásra és szeretetteljes kapcsolatra van szükség, illetve arra, hogy mindketten elkötelezettek legyenek a házasság megmentésében. Bár a múltat semmi sem változtathatja meg, és teljesen soha nem szűnik meg az árulás miatti fájdalom, a felek felhasználhatják az átélteket arra, hogy házasságuk erősebb, egészségesebb legyen.