Villőzés, mancsozás, körülseprés.
Talán akadnak még, akik emlékeznek a nagymama, dédi által meséltekre, egykori húsvéti szokásokra. Többségükkel ma már legfeljebb hagyományápoló rendezvényeken találkozhatunk. És akadnak olyan elfeledett szokások is, amikről még nem is hallottunk!
A Húsvét előtti negyvennapos böjt már a készülődés ideje volt, ilyenkor nemcsak a hús fogyasztása volt tilos, hanem a lakodalom, bálozás, zenés mulatságok is tiltva voltak, az egymással haragban lévők pedig igyekeztek kibékülni.
Ennek ellenére a fiatalok megtalálták a mulatozás módját, főként böjti vasárnapokon. Ilyen volt például a körtánc jellegű karikázás, a csárdás jellegű szinalázás (a táncos körjáték párcserélő formája), az ifjú leányok arcpirító ulicskázása (egyfajta avatórítus, kisebb és nagyobb lányokkal), vagy az ún. mancsozás, amelyben magasba dobott golyókat kellett eltalálni olyan ütőkkel, melyeket legények faragtak a nekik tetsző leányoknak.
Virágvasárnapi jellegzetes szokás szerint egy szalmabábút többnyire menyecskének öltöztettek.
A kisze vagy más néven banya a tél, a betegség megszemélyesítője, amelyet a lányok énekelve végigvittek a falun, majd vízbe hajították vagy elégették. A kisze öltöztetéséhez és viteléhez különböző hiedelmek fűződtek: aki öltözteti vagy elsőnek felkapja, nemsokára férjhez megy, vagy ha véletlenül visszafordul a banya, akkor joggal lehet tartani attól, hogy visszajön a betegség a faluba, vagy rosszra fordul az idő. Miután vízbe hajították, a lányok vizes szalmacsomóval dörgölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek, és hogy egészségesek maradjanak. A kiszehajtás után sok helyen a villőzés következett. A leányok villőnek nevezett faágakkal járták a házakat, ezeket a faágakat felszalagozták, olykor kifújt tojással díszítették. A kisze kivitele a tél kivitelét, a villő behozatala pedig a tavasz behozatalát jelképezte.
Nagypéntekhez szépségvarázsló szokás kötődik: úgy hitték, hogy aki napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog majd a betegség, és a nagypénteki aranyvíznek szépségvarázsló erőt is tulajdonítottak.
Nagyszombati tevékenységnek számított a féregűzés, amely az egész nagyhéthez kötődő nagytakarítás része, de ugyanígy e nap szokása volt a ház körülseprése, hogy a boszorkányokat, kígyókat, békákat elhajtsák.
A húsvéthétfői locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit.
A népszokások szerint a férfiak ilyenkor sorra járták a házakat és különböző énekek, versek kíséretében locsolták meg a nekik ezért cserébe tojást adó lányokat. Míg régen a kútból húzott vízzel öntötték le a leányokat, ma már falun is szagos vízzel locsolnak. (A locsolás helyett néhány észak- és nyugat-magyarországi faluban húsvétkor vesszőzést találunk.) A locsolás és a vesszőzés egyaránt a jelképes termékenyítést és a rituális megtisztítást célozza.
