Két hete volt a 50. születésnapom. Egyébként sem éreztem magam valami fényesen… Lementem reggelizni.
A feleségem azt sem mondta: Jó reggelt, nemhogy Isten éltessen. ….
A gyerekek sem mondtak semmit, teljesen hidegen hagytam őket.
Úton az irodába már teljesen levert voltam.
Bementem az ajtón és Mari, a titkárnőm felállt és így szólt:
Isten éltesse sokáig, főnök!
Na, ettől egy kicsit mindjárt jobban lettem.
Legalább egyvalaki nem felejtett el!
Délig dolgoztam.
Pontban 12-kor Mari bekopogott az ajtómon és azt mondta:
– Főnök, ma van a születésnapja.
Menjünk el ebédelni, csak mi ketten!
Nem a szokásos étterembe mentünk, hanem egy hangulatos kis falusi lokálba, hogy egy kicsit magunk lehessünk.
Ittunk két Martinit és elégedettek voltunk a kiváló ételekkel.
A visszaúton Mari azt mondta:
Tudja, olyan szép ez a mai nap, és ma van a születésnapja. Ne menjünk vissza az irodába!
Menjünk fel hozzám és igyuk meg ott a délutáni kávét!
Így felmentünk a lakására és kávé helyett megittunk még két Martinit, és kényelmesen elszívtunk egy-egy cigarettát.
Egy idő után Mari így szólt:
Ha Önt nem zavarja, felveszek valami kényelmesebbet.
Csak beszaladok a hálóba, azonnal itt vagyok.
Néhány perc múlva valóban jött is. A kezében egy születésnapi torta volt és őt követték:
a feleségem, a gyerekeim és a közelebbi munkatársaink és a
Happy Birthday-t énekelték.
És én ott ültem a heverőn, és
……. a zoknimon kívül semmi nem volt rajtam!
