16 férj és feleség, akik nem veszik túl komolyan a házasságot

Persze nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Szó sincs róla, hogy a házasság köteléke számukra ne jelentene semmit. Csak ők az átlagnál talán egy kicsit ironikusabban, egy csipetnyi szarkazmussal és humorral megszórva élik meg a házasságuk derűs és kevésbé derűs pillanatait…

Többek legyünk mint…

Fiatal lány az első randira készül. Elmegy a fiúval moziba, utána pedig a srác hazakíséri. Amikor a fiú egy búcsúcsókot akar neki adni, a lány kiugrik az autóból és beszalad a házukba. Este még ezt írja a naplójába: „Józsival ma…

17 ember, aki nem sűrűn használja a fejét

Megesik, hogy már csak utólag esik le az embernek, hogy korábban valami égbekiáltó sületlenség hagyta el a száját. Ugyanakkor még mindig az a jobbik eset, amikor belátjuk hogy tévedtünk, és elfogadjuk egy a témában tőlünk jártasabb ember helyreigazítását. Persze sok…

Ha végre túl leszünk…

A nászéjszakán az újdonsült férj odaáll meztelenül a feleség elé: – Ez az,amit nyújtani tudok! – Rendben drágám,akkor kezdd el nyújtani! +1 vicc: Fiatalabb koromban utáltam esküvőkre járni. Állandóan jöttek a nagynénik, nagymamák és más vénasszonyok, böködtek az ujjukkal és…

Kezdetben lehet a fizetése…

Kiss húszezer forinttal többet talál a fizetési borítékjában, mint amennyi az elszámolási papírján van, de senkinek sem szól róla. Egy hónap múlva már ugyanennyivel kevesebbet számol, és azonnal reklamál. A pénztáros utánanéz, kideríti a múltkori hibát is, és számon kéri…

Az alábbi hónapokban…

Gyanakvó férj a feleségéhez: – Honnan van ez a gyönyörű nyakláncod, drágám? – A kocsid hátsó ülésén találtam, édesem. +1 vicc: Aggódó képpel ér haza a férj: – Édesem, van egy nagy problémám a munkahelyen … Megszakítja a feleség: –…

Finom volt a vacsi

Házaspár egy kínai vendéglőben vacsorázik. A vacsora és néhány pohár rizspálinka után a férj viccelődve megkérdi a főszakácsot: – Remélem, nem kellett a mi vacsoránk miatt két kóbor cica életét kioltani? – Szó sincs róla uram, már döglötten találtam őket.…

13 férfi, aki nem komolyodott meg a házasság után sem

A férfiakra férjként és édesapaként egyaránt felelősségteljes szerepkör hárul egy családban, ám ez nem akadályozza meg őket abban, hogy azért teret engedjenek a komolytalanabb énüknek is. Ezért aztán a feleségeik is inkább nagyra nőtt gyerekként néznek rájuk, mintsem felnőtt férfiként.…