A szülői szerep minden idők egyik legfelelősségteljesebb és legtöbb befektetett munkát igénylő szerepek egyikének számított. A gyereknevelésről alkotott felfogás azonban minden társadalmi rendszerben változott, és ez jellemző napjainkban is.
Mindannyian más és más nevelési értékek alapján nőttünk fel, mivel az egyes generációk nevelését alakító értékrendek sokban eltértek egymástól. Az alábbiakban a szüleink gyerekkorát jelentő ’80-as évek körülményeit idézzük fel, mely a jelenlegi nemzedék számára sok esetben furcsának, sőt szinte érthetetlennek tűnhet.
A pelenka – abban az időben nem volt az egyszeri használatos fajta, hanem textilből készült és minden használat után kimosták.
Nem létezett mobiltelefon – melyet ma minden szülő igyekszik már kicsi korban a gyereke kezébe adni. Akkoriban a szülő a teraszról kiabálva jelezte gyerekének, hogy véget ért a játékra szánt idő, és haza kell jönni.
Az akkori játszóterek – nem voltak olyan felszereltek, mint napjainkban, mégis nyugodt szívvel engedték le a szülők csemetéiket.
Abban az időben, minden édesanyában egy varrónő veszett el, hiszen majdnem mindenik képes volt gyereke számára megvarrni, vagy átalakítani egy szerepléshez, vagy farsangi bálhoz szükséges jelmezt, és nem a kölcsönzés volt a megoldás a problémára.
Az akkori gyerekeket a szülők sok esetben használták “távirányítóként”, mivel abban az időben a televízió készülékek csatornáit kézzel lehetett csak váltani.
Akkoriban a családok rendszeresen jártak fényképészhez, aki megörökített a családban történő egy-egy nagyobb eseményt.
Az emberi kapcsolatokat is más jellemezte azokban az időkben. Amíg ma Skype-on és Messengeren tartjuk távoli ismerőseinkkel és rokonainkkal a kapcsolatot, a 80-as években a családnak be kellett mennie a lakóhelyiségében működő egyetlen telefonközpontba, és ott meg kellett rendelni a hívást, majd egymás kezébe adva a telefonkagylót, minden családtag rendre beszélhetett a távoli rokonnal.
Ma szinte hihetetlennek tűnhet, de akkor a csomagolásra szánt nylontasakot használat után kimosták, hogy újra elővehessék, ha szükség lenne rá…
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a gyerekek kesztyűit egy fonállal összekötötték, belehúzták a kabát ujjába és úgy használták, csakhogy el ne vesszen. A gyerekek nyakába lógott egy madzagon a lakáskulcs, hogy játék közben, vagy az iskolában el ne veszítsék. És még hosszasan sorolhatnánk a 80-as évek furcsa szokásait, melyek előtt a jelen nemzedéke értetlenül áll és csak mosolyog…
