Volt egy balesetem és súlyos sérüléseket szenvedtem. Ez hatással volt a reproduktív rendszeremre. A férjem hibája volt, és nem tudtam megbocsátani neki, amit tett.
Chris és én éppen akkor házasodtunk össze, és nagyon boldogok voltunk együtt. Ő volt az első szerelmem. A főiskolán találkoztunk, és néhány év együtt töltött idő után összeköltöztünk, majd rögtön eljegyeztük egymást.
Ritkán keveredtünk vitába, de amikor mégis, az robbanásszerű volt. Chris és én is erős személyiségek vagyunk és makacsok. El tudod képzelni?
Az egyik ilyen veszekedés során a dolgok elég komolyra fordultak. Igazából nem emlékszem a veszekedés okára, csak arra, hogy eléggé eldurvult.
Sírva fakadtam, és kirohantam, miközben zuhogott az eső. Át akartam menni az utcán, de hirtelen megláttam egy autót pont előttem. Minden a másodperc töredéke alatt történt. Az egyetlen dolog, amire emlékszem, hogy hallottam egy férfit kiabálni: “Kérem, segítségre van szükségünk, megsérült”
Kórházba vittek, és úgy ébredtem fel, hogy a bal karom gipszben volt. Néhány perccel később egy orvos bejött hozzám, és közölte velem a hírt, ami számomra életem legborzasztóbb híre volt.
“Sajnálom, de a becsapódás következtében megsérültek a petevezetékei. Attól tartok, nem lesz képes gyermeket kihordani, mert a terhesség kockázatos lesz.”
Felhívtam Christ, és ő meglátogatott a kórházban. Ideges volt, és tudtam, hogy valami baj van vele. Ezért megkérdeztem tőle: “Mi a baj, Chris? Kicsit furcsának tűnsz”
“El kell mondanom valamit” – mondta.
“Tegnap este – folytatta – meg akartalak keresni, hogy kibéküljünk. De zuhogott az eső, és te olyan hirtelen elrohantál…”
Minél többet beszélt, annál jobban megdöbbentem. Miután megkaptam a hírt, hogy soha nem leszek képes gyermeket szülni, most megtudtam, hogy a saját férjem ült annak az autónak a volánja mögött, amelyik elütött.
“Nagyon, nagyon sajnálom, Lisa! Kérlek, bocsáss meg, baleset volt, és…”
“Miért nem segítettél nekem?”
“Nem tudom, eltartott egy darabig, mire felismertelek. Megdermedtem, nem tudtam, mit tegyek… sajnálom, nagyon sajnálom…”
“Elég Chris! Tűnj el innen, és soha többé ne lássalak!”
Nem tudtam csak úgy megbocsátani neki… Úgy tűnt, hogy az egész életem tönkrement. Beadtam a válókeresetet, de Chris ezt nem tudta elfogadni. Többször utánam jött, és bocsánatot kért. De egyszerűen nem tudtam megbocsátani neki…
Néhány hónapig magamba fordultam, de végül úgy éreztem, hogy készen állok arra, hogy újra találkozzak emberekkel. Ezért elkezdtem randizni. Szerencsés voltam, hogy olyan férfiakkal találkoztam, akik vagy egyedülállóak, vagy elváltak, és nem volt gyerekük.
De mindannyian ugyanabból az okból szakítottak velem – családot és gyerekeket akartak, és ezt én nem tudtam megadni nekik.
Már kezdtem elveszíteni a reményt, amíg nem találkoztam Matt-tel. Ő más volt. Matt velem akart lenni, és velem akart maradni azért, aki vagyok, függetlenül attól, hogy nem tudtam gyereket kihordani. “Minden rendben van, drágám. Találhatunk megoldást…. Talán megpróbálhatnánk örökbe fogadni egy gyereket.”
Ezt tettük. Összeházasodtunk, és örökbe fogadtunk egy szerető és gyönyörű fiút. Beleszerettem, amikor először megláttam, és megértettem az anya szeretetét a gyermeke iránt.
De aztán történt valami. A fiunk, Brett látszólag teljesen egészséges volt. De amikor 7 éves lett, szédülésre, fáradtságra és légszomjra kezdett panaszkodni.
Az orvos először nem tudta, hogy mi lehet a baj, ezért úgy döntött, hogy lefuttat néhány vizsgálatot. Váratlan eredményt kaptunk. Brettnek egy ritka szívbetegsége volt, és komoly kezelésre volt szüksége. Ez azt jelentette, hogy meghatározatlan ideig kórházban kell maradnia.
Minden nap meglátogattam. Egyszer, miközben a folyosón sétáltam, egy ismerős hangot hallottam. “Lisa, te vagy az?” – a hang az egyik szobából jött. Chris volt az. Elég betegnek tűnt.
“Szia Lisa, annyira örülök, hogy újra látlak! Mit keresel itt? Jól vagy?”
“Szia, Chris! Én is örülök, hogy látlak. A fiamról van szó… beteg…”
“Ó, sajnálattal hallom…”
Elmondta, hogy mennyire örül nekem, hogy meg tudtam változtatni az életemet, és új családom lehet. “Tudod mit, Lisa? Mióta megtudtam, hogy beteg vagyok, elkezdtem elgondolkodni sok mindenen, amit tettem. És az egyik ilyen dolog az volt, amit veled tettem. Annyira sajnálom… Meg tudsz nekem most már bocsátani?”
Ránéztem Chrisre, és tudtam, hogy a múltat a múltban kell hagynom. “Tudod, olyan régóta neheztelek rád, és tudom, hogy ez már egyikünknek sem használ.”
Könnyekben törtem ki, de folytattam a beszédet: “Az, hogy minden nap eljövök ebbe a kórházba, és imádkozom Istenhez, hogy a fiam meggyógyuljon, jobb emberré tett, és megnyitotta a szívemet. Szóval igen, megbocsátok neked, és remélem, hogy hamarosan jobban leszel!”
Megöleltük egymást, és éreztem, hogy egy súlyt levesznek a vállamról.
Amikor Chris kezelése végre véget ért, eljött, hogy találkozzon a fiammal. Brett is felépült, és hazatért. Chris és én tartottuk a kapcsolatot, és a mai napig barátok vagyunk.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatsz magadnak, a megbocsátás. Lisának évekbe telt, mire megbocsátott Chrisnek azért, amit tett, és amikor megtette, jobban érezte magát. Elengedte a volt férjével szembeni neheztelését, és továbblépett az életével. “Megbocsátani annyi, mint kiszabadítani egy foglyot, és felfedezni, hogy a fogoly te voltál.”
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
