Ez volt a legnépszerűbb édesség a hatvanas években, vagyis inkább csak ezt lehetett kapni…Volt persze más édesség is, de ezt szinte mindenki meg tudta fizetni.
Tény hogy a krumplicukor előállítása olcsó volt. Az íze és az állaga viszont sok kívánni valót hagyott maga után. A külseje kemény, szinte beletörik az ember foga, a belseje puhább. Az íze édeskés, nagyon jellegzetes, de – számomra – nem túl finom. Viszont ha sikerült apróbb, puhább darabkákat vásárolni, hasfájásig tömtük magunkba. Nagy tömbökben árulták, amiből letörték a vásárlónak a kívánt mennyiséget.
Egyáltalán nem hasonlított a mai „retró”-ként árult préselt krumplicukorra.
A krumplicukrot nem lehet előállítani házilag, komoly vegyészi tudás szükséges hozzá. Az előállításának menete sokaknak elveheti a kedvét ettől a nosztalgia édességtől.
Nézzük a folyamatot:
Az alapanyag a burgonyakeményítő, amelyet 3-4% kénsavval hidrolizálnak. Ezután homogénen ólmozott vasautoklávban (gőzzel) 3 atmoszféra nyomáson 45 percig főzik. A kész cukoroldatot fakádakban krétaporral közömbösítik. A keletkezett gipszet ülepítik, a cukros levet több szakaszban vákuumkészülékben besűrítik, majd kristályosítják.
Én szerintem maradok a medvecukorkánál 😀
