Tepsis csirke burgonyával, csodás szósszal – fejedelmi főétel gyorsan a sütőből!

Csak beteszed a sütőbe, és hagyod pirosra sülni.

Szeretem, mert nagyon fincsi és könnyen összedobható étel!

Hozzávalók:

  •     6 csirkecomb
  •     70 dkg megtisztított burgonya
  •     1 nagy paradicsom
  •     4 gerezd fokhagyma
  •     fél teáskanálnyi curry
  •     0,5 dl száraz vörösbor
  •     só, bors
  •     olaj

A megtisztított burgonyát felvagdossuk és olajjal kikent tepsibe tesszük. A húsokat átkenjük sóval és borssal, rátesszük a burgonyára. A paradicsomot a fokhagymával együtt összeturmixoljuk és belekeverjük a curryt és a vörösbort is, ráöntjük a húsra. 2-3 evőkanálnyi olajat is eloszlatunk rajta és 40-45 percen át 180 fokos sütőben lefedve sütjük. Időközben a húsokat megforgatjuk, hogy minden oldaluk jól megpiruljon. Ha szükséges, öntünk hozzá még egy kevés vizet, hogy ne legyen túl száraz a hús. Forrás