Titkolta, de végre megmutatta gyönyörű feleségét Lengyel Tamás

Lengyel Tamás immár 22 éve végezte a főiskolát – hihetetlennek tűnik, de ez van.

Azóta jó pár színházi darabban, filmen és tévésorozatban láthattuk, és bizony sokan szívükbe zárték A mi kis falunk Gyurijaként.

2021-ben aztán kiszállt a sorozatból. Egy évvel előtte említette meg először – még márciusban – hogy előtte másfél évvel megnősült.

De kisfia születését is sikerült jól titokban tartania, 2020 őszén született az utód.

Persze a rokonság, és akik közel állnak hozzá – mindenki tudott róla, de – mint mondta – ők nem akarnak pénzt csinálni a gyerek első fotójából, féltve őrzik családi életüket, ez nem a nagyközönségre tartozik.

Feleségéről sem szokott elárulni dolgokat – annyit viszont igaz, hogy elég ellentétes személyiségek, viszont – mint tudjuk – az ellentétek vonzzák egymást.

Immár 5 éve vannak együtt, és kisfiúknak kistesót is szeretnének, de hogy ez az idő mikor érkezik el, azt még nem tudni.

Az első gyerek első éjszakája otthon még élénken él bennük, amikor nem tudták, hogy vajon miért sír olyan vígasztalhatatlanul a kicsi. De aztán kiderült, hogy enni kell még…

Mindenesetre feleségét a Tinderen ismerte meg, de nem indult sikeresen a dolog. Legtöbben azt hitték, hogy nem ő van a profil mögött, csak valaki használja a nevét és képét.

„- Volt egy-két matchem, és volt is, hogy találkozgattam bizonyos emberekkel, de azok nem voltak hosszú életűek, kivéve Teklával. Neki írtam az Instagramon keresztül, de akkor nekem még nem volt normális profilom, csak egy olyan, amin háttal állok, a címe pedig az volt, hogy Lengyel Tamás, nagyon híres színész hátának az Instagramja. Ezen keresztül írtam neki, ő meg nem tudta, ki ez a hülye, aki a hátával próbál kapcsolatot felvenni. „

Nagyjából egy hét múlva válaszolt a megkeresésére, és sokáig csak levelezgettek, aztán egyszer mégis találkoztak, és onnantól minden ment a maga útján.

A Mi kis falunk sztárja azonban ez idő alatt egyszer sem mutatta meg a nagy nyilvánosságnak szerelmét.

Most azonban kivételt tett, igaz, csak hátulról látszik a hölgy. Hosszú, barna haja van, az szinte biztos, a fotó alapján:

“Végre a feleségemről is megoszthatok egy képet.. 😃” – írta Tamás viccesen a poszthoz.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lengyel Tamás (@lengyeltamas_official) által megosztott bejegyzés