1. Legközelebb, ha kézmosás közben úgy tűnik, túl hideg a víz, gondolj a következőkre: Angliában 1500 körül a legtöbb esküvőt júniusban kötötték, mivel a hagyomány szerint az évi fürdést májusban végezték el és júniusban még elég jó szagúak voltak. Az esetleges kellemetlen szagok elfedéséért a menyasszonyok nagy csokor illatos virágot tartottak kezükben. Ez lett a későbbi menyasszonyi csokor.
2. A fürdő egy nagy, forró vízzel teli kádból állt. A tiszta vízben való mosdás a ház urát illette meg. Utána a fiai és a ház többi férfitagjai fürödtek, majd a nők, végül a gyerekek, utolsónak maradva a csecsemők. Időközben a víz olyan piszkos lett, hogy el is lehetett tűnni benne. Innen ered a mondás is: „Don’t throw the baby out with the bath” – Ne dobd ki a fürdővízzel a gyereket is!
3. A házaknak magas, nádból készült teteje volt, alatta nem volt kideszkázva. A meleg háztetőn sütkéreztek az állatok, macskák, kutyák, patkányok, bogarak. Esős időben piszkos és nedves lévén, az állatok gyakran lepotyogtak a tetőről. Innen a mondás is: „It’s raining cats and dogs”- Macskák és kutyák potyognak az égből! Mivel a szobák felett csak a háztető volt, különösen a hálószobában kellett kitalálni valamit, hogy az ágy ne teljen meg bogarakkal és más szeméttel. Így jelent meg a baldachinos ágy rudakon kifeszített lepedő az ágy felett.
4. A gazdag házak padlója kőlapokból volt kirakva. Esős időben, télen síkossá vált, ezért szalmával (thresh) hintették le, hogy járni tudjanak a házban és melegebb legyen. Idővel annyi szalma gyűlt össze, hogy ajtónyitáskor egyszerűen kicsúszott az ajtón. Ekkor kitalálták, hogy egy fadarabot tettek az ajtó elé. Így jelent meg a küszöb (angolul threshold)
5. Disznóhúshoz ritkán jutottak, ilyenkor nagyon különlegesnek érezték magukat. Ha ekkor vendégük is volt, tüntetően lelógatták a sonkát a gerendáról. Tehetősnek számított az a férfi, aki „could bring home the bacon” („sonkát tudott hazahozni”). Keveset vágtak a sonkából, szétosztották a vendégek között, és elégedetten „chewed the fat” rágcsálták a zsíros darabokat az asztalnál.
6. A kenyérosztásnak is megvolt a sajátos szabálya: A dolgozók kapták a kenyér égett alját, a család a kenyér belét, és a vendégek, megtiszteltetésképpen, a kenyér felső kérgét („upper crust”).
7. Ólomkupákból itták whiskyvel a sört és ez a kevert ital napokig leverte lábáról fogyasztóját. Úgy feküdtek az útszélen, mintha kómában lettek volna. Rendszerint kinyújtóztatták a részeget a konyhaasztalon 2 -3 napig, a körülötte egybegyűlt család evett ivott és várta, hogy felébred-e…. Így vált szokássá a virrasztás („to wake up” – felébredni)!
8. Mivel a temetők beteltek, kiásták a koporsókat, és a csontokat és az úgynevezett csontok házába vitték („bone-house”), így a sírhelyeket újból fel tudták használni. Amikor ezeket a koporsókat megnyitották, elég sok koporsó falán karcolásokat vettek észre és rájöttek, hogy azokban élve voltak eltemetve az emberek. Ekkor gondolták ki azt, hogy temetéskor rákötözzenek egy zsinórt a halott kezére, azt kivezetve a koporsón, síron keresztül csengettyűt kötöttek a végére. Kijelöltek egy személyt, aki egész éjjel a temetőt járta és figyelte az esetleges csengőszót. Így jelent meg az éjjeli őrjárat „graveyard shift” – ami ma az éjszakai műszakot jelöli – és a csengő hangja életet mentett („saved by the bell”).
9. A középkori Angliában az emberek nem szexelhettek, csak a király jóváhagyásával
(kivétel a királyi család). Mikor egy család gyereket akart, a királyhoz kellett fordulniuk kérelemért, aki küldött nekik egy táblát, amit az ajtóra kellett kitűzniük, amikor házas életet éltek. A táblán ez állt: Fornication Under Consent of the King. (F. U. C. K.), azaz paráználkodás a király engedélyével. Innen ered a mai „fuck” angol szó.
10. Hihetetlen, de az, amire a 21. században egy egész ipar épült, azt régen sokkal egyszerűbben oldották meg: igaz, így szabadítva el betegségeket, járványokat. A középkorban ugyanis nemes egyszerűséggel az éjjeli tálba „végzett” dolgokat kiöntötték az ablakon, egyenesen az utcára. A másik megoldás is valami hasonló volt: a várakba úgynevezett gardróbot építettek, vagyis egy olyan terasz-szerűséget, amely zárt volt, és amely kívülről a fal síkjából kiemelkedett. Az alján egy lyuk volt, ezen keresztül pottyant ki a bent ülő salakanyaga. Az angol WC-t csak a 16. században egy Sir John Harrington találta
fel, ám az még évtizedekig nem terjedt el, bár Erzsébet királynő próbálkozott vele, és udvarában építtetett egy illemhelyet – nem nagy sikerrel, nem szerették ugyanis használni az alattvalók. Az angol, vízöblítéses toalett végül csak a 19. században vált széles körben ismertté és használttá, ám még sokáig nem volt hozzá WC-papír, bármilyen hihetetlennek is tűnik.
A tekercses segítség egyrészt egy Gayetty nevű New York-i vállalkozó nevéhez fűződik,aki kitalálta, hogy a papírral könnyen tisztán tarthatják alfelüket az emberek. Ám egy távoli országban már jóval korábban rájöttek erre: Hung Wu kínai császár bizonyíthatóan használt már lepedő nagyságú papírt a 14. században.
Mára pedig – mint említettük – egy egész iparág épült a WC köré: illatos, zenélő, önmagától működő toalettek, intelligens illemhelyek egész arzenálja várja a magukon könnyíteni vágyókat.
